Vadászok vagy mások áldozatai vagyunk-e?

A csillagjegyünkből kiderül, hogy érvényesítjük-e az akaratunkat, vagy engedjük, hogy mások felhasználjanak a céljaikhoz?huntAhogy a vadászatban, úgy a mindennapi életben is van, aki vadász, míg más zsákmány. Ez azt jelenti, hogy míg az első kategória mindent megtesz a céljaiért, bátran érvényesíti az akaratát, és nem hagyja, hogy uralkodjanak rajta, addig a második kategória ennek az ellentéte. Az, hogy vadászok vagy vadak vagyunk-e, kiderül a csillagjegyünkből.

Kos: Tüzes természetünknek köszönhetjük, hogy vadászok vagyunk. Remek stratégáit alkotunk, ami segít, hogy levadásszunk mindent, amit meg akarunk szerezni. Jellemző ránk a kitartás, határozottság, elszántság, amivel eljutunk a zsákmányig, ami lehet állás, pozíció, tárgy, személy.

A párkapcsolatokban mi vagyunk az erősebb fél. Már a hódításnál mesterien, félreérthetetlen nyíltsággal cserkésszük be az áldozatot, aki egy életre lekötelez, ha hajlandó fejlődni, és néha megüti a vadász szintet, mert nekünk nem kell az, aki mindig csak zsákmány, hiszen az élet minden területén igényeljük az új kihívásokat, lehetőségeket.

Bika: Jólelkű, mindenkivel kedves, barátságod, de kissé naiv személyiségként mindenki zsákmányává válhatunk, hiszen nem igazán tudunk nemet mondani, és mindenkinek megtesszük, amit kér tőlünk. Szeretünk mások kedvében járni, illetve örülünk, ha boldoggá tehetünk másokat, akik elfogadnak.

A párkapcsolatokban is ugyanilyen bátortalan teremtése vagyunk. Mi nem hódítunk meg senkit, hanem megvárjuk, amíg valaki becserkész. Sajnos hajlamosak vagyunk önként besétálni a vadász csapdájába, mert nem hisszük el, hogy léteznek olyan gonosz emberek, akik csalódást okoznak. Ha ez megtörténik, akkor gyorsan talpra állunk, hogy újra elfogadjanak.

Ikrek: Csillagjegyünk kettőssége most is megmutatkozik, hiszen egyszerre vagyunk vadak és vadászok. A karrierünk tekintetében egyértelműen vadászként viselkedünk, mert mindig addig sakkozzunk, amíg nem jutunk el az áhított posztra. Jellemző ránk, hogy amikor fejünkbe veszünk valamit, akkor addig megyünk előre, amíg meg nem szerezzük azt, amire szerintünk szükségünk van.

Párkapcsolat esetén cselesen, fondorlatosan, intenzíven hódítunk, ám nagyon könnyen megunjuk a zsákmányt, ha az nem produkál valamit, ugyanis Ikrekként fent kell tartani a figyelmünket, különben kereket oldunk. Ha nem megy jól a sorunk, akkor szeretünk zsákmánnyá változni.hunt2Rák: Annak ellenére, hogy a szerelemben képesek vagyunk erőteljesen, intenzíven, ravaszul viselkedni, mégis tipikus zsákmánynak számítunk, mert az élet minden más területén a sorsra bízzuk magunkat.

Mivel nagyon barátságos, jószívű, kedves teremtések vagyunk, ezért akadnak, akik visszaélnek az adottságainkkal. A kihasználóknak könnyű dolga van velünk, mert mindenkiben megbízunk, és pillanatok alatt megszeretjük őket.

Nagyon könnyen megnyílunk mások előtt, akik könnyedén lefegyvereznek. Ha rájövünk, hogy zsákmánynak használtak, akkor sebzett vadként megjegyezzük a vadászokat, vadászféléket, és szűrni kezdjük az ismerőseinket, ám ilyenkor már késő, mivel komoly lelki sérüléseket szenvedtünk.

Oroszlán: Igazi vadászként imádjuk a kihívásokat, harcokat. Számunkra a küzdelem az a terület, amiben megmutathatjuk a vadász tehetségünket, a kiváló üzleti, stratégiai érzékünket, ráadásul imádjuk a győzelem ízét. Szeretünk vadászni a lehetőségek, állások, és szerelmi partnerek között.

Ha megvan a párunk, akkor újra és újra meg akarjuk hódítani, mert ellenkező esetben nem tartjuk izgalmasnak a viszonyt. Nekünk egyszerűen lételemünk, hogy villoghassunk, vadászhassunk.

Amennyiben egy-egy hajsza során mi szenvednénk sérülést, akkor azt semmi pénzért se vallanánk be, hanem nagy büszkén nyelünk egyet, elrejtjük a sebeinket, mert igazi szégyen lenne, ha zsákmánynak mutatnánk magunkat.

Szűz: Vadásznak számítunk, de inkább a csendes fajta, aki csak akkor veti be a képességeit, ha a békés, diplomatikus megoldás nem jöhet szóba. Ha valamit nagyon szeretnénk megszerezni, akkor azt láthatatlanul, logikával, stratégiával cserkésszük be.

Látszólag úgy teszünk, mintha nem kellene a dolog, ám ez csak a taktika része. Szokásunk, hogy szinte azt éreztetjük a zsákmánnyal, hogy ő akarjon minket. Azt mindennél jobban kerüljük, hogy belőlünk váljon zsákmány.

Mérleg: Szinte mindig sikerül megúsznunk az áldozat szerepét, köszönhetően az óvatos, megfontolt természetünknek, és az éles eszünknek, ami segít, hogy azonnal átlássunk a szitán. Ez azonban nem jelenti azt, hogy vadászok lennénk, bár megvan ehhez a szükséges képességünk.

Barátságos, megnyerő, bizalmat keltő modorunk kiváló vadásszá tehet, hiszen senki sem feltételezi rólunk, hogy báránybőrbe bújt farkasok lennénk. Nagyon könnyen megtaláljuk az emberek gyenge pontját, vágyait, amiket felhasználhatunk a vadászatban.horosSkorpió: Igazi vadász hírében állunk, aki hajlamos a sportszerűtlen harcra, és akár félelmetes fegyvert is bevetünk a céljaink elérésének érdekében. Rettenthetetlen, kitartó, rátermett emberként a végletekig elmerészkedünk.

Amikor valamit, valakit kinézünk magunknak, akkor azt meg kell kapnunk, akár gátlástalan eszközökkel is, mert nem okoz bűntudatot, ha ilyesmihez nyúlunk, hiszen az értékrendünk egészséges, tehát tudjuk, hogy meddig mehetünk el.

A párkapcsolatok terén levadásszuk a partnerünket, majd elvárjuk tőle, hogy tartson meg, ha képes rá. Az áldozat szerepet nem nekünk találták ki, bár azzal nincs problémánk, ha valaki szeretne meghódítani, mert tudjuk, hogy a zavaró személyeket bármikor elüldözzük.

Nyilas: Imádjuk a kihívásokat és azt, ha van miért küzdenünk, tehát vadászok vagyunk, ráadásul a sportszerű fajta. Nagyon szeretjük az újdonságokat, ezért fáradhatatlanul keressük a lehetőségeket, hogy teszteljük az olyan képességeinket, mint a bizalomkeltés, kapcsolatteremtés, kreativitás, ambíció.

Kifejezetten áhítozunk a sikerre, ezért minden alkalmat megragadunk, hogy bizonyítsunk magunknak és másoknak. Szeretünk flörtölni, a céljainkért pedig szabályosan törtetünk. A párkapcsolatban inkább azt szeretjük, ha a kedvesünk biztosít a szerelméről, mert akkor nem kell aggódnunk miatta.

Bak: Nem vagyunk se vadak, se vadászok, mert a békés utat választjuk, illetve annyira óvatosak vagyunk, hogy nem esünk bele más csapdájába. A szerelemben jobban szeretjük, ha csak válogatnunk kell a kérők között, de nem kell őket keresnünk.

A karrier tekintetében hajlandóak vagyunk küzdeni, mert szeretjük a sikert, az elismerést, a győzelmet. A vadászathoz rendelkezünk a szükséges képességekkel, hiszen okos, fondorlatos, kreatív emberek vagyunk.career-horoscopeVízöntő: Vadászként szeretjük az újdonságokat, ráadásul minden lehetőséget kihasználunk, ha azzal bizonyíthatjuk magunknak és a világnak, hogy milyen erős, leleményes, kreatív emberekké válunk, ha meg akarunk szerezni valamit. A hódításnál bevetjük a kreativitásunkat, színes fantáziánkat. A karrier esetében bátran megküzdünk a jobb pozícióért, és a versenyek elől sem futamodunk meg.

Olykor vadászból zsákmánnyá változunk, mert nagyon jóságosan, kedvesen, megértően fordulunk mások felé, akik ezt kihasználhatják, mi pedig hatalmasat csalódunk. Habár felépülünk a lelki sebekből, azokból mégis egy életre megjegyezzük a tanulságot, és azt sem felejtjük el, aki rászedett.

Halak: Igazi zsákmánnyá tesz az idilli, álomszerű életünk, mert szokásunk, hogy istenre, a sorsra bízzuk magunkat. Békés, nyugodt természetünk azt sem engedi meg nekünk, hogy harcoljunk, ráadásul a stresszt is kerüljük, ezért nem fektetünk energiát a bizonytalanba.

Néha előfordulnak kivételesek helyzetek, de jellemzőbb ránk, hogy kedves, barátságos, melegszívű emberként mindig segítünk másoknak. Az is zsákmánnyá tesz, hogy sokszor nem is vagyunk ebben a világban, tehát az éhes farkasok könnyen levadásznak minket.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi Tarot jóslat

Karácsonyi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ünnepekre?

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

http://ujhazak.com