A BKK a közösségi közlekedést ajánlja

Szombaton éjszaka Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes megközelíteni a Múzeumok éjszakája helyszíneit - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.Azt írták, a kulturális fesztiválhoz csatlakozó 400 intézmény bármelyikébe eljuthatnak a látogatók a rendezvényre szóló karszalaggal, a hét különböző útvonalon közlekedő Múzeumbusz pedig további díj fizetése nélkül vehető igénybe.
    

A tájékoztatás szerint a rendezvényre szóló karszalagokat a BKK-nál is megvásárolhatják a társaság ügyfélközpontjaiban és pénztáraiban. Szinte minden részt vevő belvárosi múzeum közelében található MOL Bubi gyűjtőállomás, ezért a közbringákat is érdemes használni - jelezték. Szombat délután az N36-os villamosjáraton ki lehet próbálni a 1233-as "Bengáli villamost" a Keleti pályaudvar és a kőbányai Kápolna utca között. Az útvonal érinti az Északi Járműjavítót is, ahol a Közlekedési Múzeum kiállítása várja az érdeklődőket. A villamossal az Eiffel Műhelyháztól közelíthető meg a kiállítóhely.
    

A villamos mellett nosztalgia trolibusszal is utazhatnak az érdeklődők, hiszen ezen a napon az N7679 járaton a 70-es és 80-as éveket idéző ZIU-9 típusú jármű közlekedik. A múltidéző járat a Keleti pályaudvar és a Jászai Mari tér között közlekedik körjáratként, számos múzeum megközelíthető vele. Az N36-os villamost és az N7679-es trolibuszt nosztalgia vonal- vagy napijeggyel lehet igénybe venni, így ezeken a járatokon a Múzeumok éjszakája karszalag nem elegendő az utazáshoz - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com