A BKK hatáskörébe került a Budapest Kártya

A Fővárosi Közgyűlés áprilisi döntése értelmében a korábban a Budapest Brand hatáskörébe tartozó Budapest Kártya kiadásával, fejlesztésével és menedzselésével összefüggő feladatokat 2025. július 1-jétől a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) látja el - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a változások következtében egyszerűsödik a Budapest Kártya név alatt futó korábbi termékportfólió: a Tourist Pass, valamint az e-XPLORER Pass termékek értékesítése megszűnik, a Budapest Card azonban továbbra is elérhető lesz.

Kifejtették, hogy a Budapest Kártya komplex városkártya, amellyel az érvényességi időn belül korlátlanul használható a fővárosi közösségi közlekedés, valamint több mint 30 helyszínre, köztük számos múzeumba, fürdőbe és eseményre ingyenesen vagy kedvezményesen lehet jegyet váltani.

A Budapest Kártya (Budapest Card) a korábbiakkal megegyező feltételekkel vehető igénybe a jövőben is: 24, 48, 72, 96, vagy 120 órás időtartamra váltható, és a kártya ára, az általa igénybe vehető kedvezmények köre, valamint a városban elérhető értékesítési pontok (a legnagyobb a Deák Ferenc téren található) is megegyeznek - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com