A BKK nem fogadja el a Közbeszerzési Döntőbizottság döntését az elektromos busztender kapcsán

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nem fogadja el a Közbeszerzési Döntőbizottság döntését az elektromos busztender kapcsán, és azt bírósági úton megtámadja - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság kedden jelentette meg elmarasztaló határozatát a BKK két közbeszerzésére vonatkozóan.

A döntőbizottság több mint fél évvel az eredményes közbeszerzés zárása és a szerződéskötés után támadta meg az eljárásokat, amelyeket a BKK a lejáró szerződések kiváltására, a folyamatos, magas minőségű közösségi közlekedési szolgáltatás biztosítása érdekében még 2023 decemberében indított el, és a klímacélokat szem előtt tartva elektromos buszokkal történő szolgáltatást határozott meg benne - írták.

Kiemelték, hogy a közbeszerzési hatóság előzetesen megfelelőnek találta a kiírást, az eljárásban résztvevők sem emeltek kifogást a verseny tisztaságával kapcsolatban, semmilyen jogorvoslati eljárás nem indult, a Közbeszerzési Döntőbizottság ezzel szemben versenykorlátozónak ítélte meg a tárgyalásos eljárást. Hozzátették, hogy a két eljárást utólag megtámadva összesen 300 millió forintra büntetnék a közlekedési társaságot.

Kifejtették, hogy a döntőbizottság az eljárásokkal kapcsolatban azt kifogásolta, hogy a kiírásban előzetesen nem szerepelt a szolgáltatás részeként szállított buszok ütemezett beállásának pontos időbeli definiálása, amit a BKK a tárgyalásos szakasz után határozott meg.

A BKK bízik abban, hogy a bíróság ítéleteivel igazolja, hogy a vállalat helyesen járt el az eljárások során, és a társaság nem kényszerül a közösségi közlekedési szolgáltatás folytonos és megfelelő minőségű szolgáltatását biztosító gyakorlat megváltoztatására.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com