A brüsszeli repülőtér sztrájk miatt törölt minden induló járatot

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: A belga közlekedési dolgozók általános, országos sztrájkjában résztvevő biztonsági személyzet jelentős részének munkabeszüntetése miatt hétfőn nem indul egyetlen repülőgép sem a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérről - közölte a légikikötő internetes felületén hétfőn.Minden járatot, köztük a budapesti repülőgépek indítását is törölték. A repültér arra kérte az utasokat, hogy ne menjenek ki a repülőtérre, és már meglévő jegyüket foglalják át egy másik napon induló járatra. Közölték továbbá, a légikikötő csak nagyon korlátozott számban fogad járatokat. A Budapestről induló hétfői járatokat mind törölték.
    

A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfői száma szerint több közlekedési ágazat dolgozóinak szakszervezete hirdetett sztrájkot hétfőn. A részleges, vagy teljes munkabeszüntetés miatt korlátozott vagy teljesen leállt az országos tömegközlekedés. A  szakszervezetek béremelést követelnek és a bérekről szóló 1996-os törvény felülvizsgálatát sürgetik. A munkavállalók képviselői megoldásokat várnak továbbá az energiaárak leszorítására, a minimálbér emelésére és a munkáltatói hozzájárulás növelésére az utazási költségekhez. A szakszervezetek felvonulást is szerveztek hétfőn, amely délelőtt 11 órakor indul a brüsszeli Északi pályaudvarról - közötlék.
    

A napilap végezetül közölte: a zaventemi repülőtér leállása miatt a főként fapados járatokat fogadó Charleroi reptéren is fennakadások várhatók. A beszámoló szerint a belga nemzeti légitársaság, a Brussels Airlines személyzete háromnapos sztrájkot hirdetett csütörtöktől szombatig. A munkabeszüntetés a légitársaság valamennyi járatát érintheti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com