A Budapest Airport fenn tudja tartani az üzemelést

A Budapest Airport a forgalomcsökkenés okozta jelentős bevételkiesés és veszteség ellenére is fenn tudja tartani a repülőtér biztonságos működését és biztosítani tudja a forgalom újraindulását.A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében az áll, hogy a repülőtéren szinte teljesen leállt a forgalom, több mint 5700 járat tűnt el a budapesti repülőtér menetrendjéből, a még közlekedő kevés járat pedig rendkívül alacsony töltöttséggel repül.

    
A Budapest Airport arra számít, hogy a következő hetekben vagy akár hónapokban az utasforgalom alacsony szinten marad, vagy akár a nulla felé is közelíthet, az egyre több országban életbe lépő beutazási tilalom miatt. A korábbi évek sikeres gazdálkodásának, illetve az elmúlt napokban megtett válságkezelési intézkedéseknek köszönhetően a Budapest Airport helyzete stabil - olvasható a közleményben.
    

A repülőtér a jelenlegi helyzetet kezeli, és bízik abban, hogy a járvány lecsengése után rövid időn belül kedvező fordulat következik be. A vállalat azonban azzal az eshetőséggel is számol, hogy a budapesti repülőtér a forgalom egy részét hosszabb ideig elveszíti. Ebből következően a tavalyi kiugró eredményeket nem tudja megismételni az idén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

http://ujhazak.com