A francia légiirányítók sztrájkja fennakadásokat okoz a légi közlekedésben

Több tízezer utas számára okozott fennakadásokat csütörtökön a légiirányítók sztrájkja Franciaországban. A munkabeszüntetés várhatóan pénteken fokozódik, és kihatással lesz a forgalomra egész Európában.A sztrájkfelhívást követően előzetesen nem törölt járatok jelentős késéssel közlekedtek csütörtök délelőtt a francia polgári légiközlekedési hatóság (DGAC) szerint: Nizzában például átlagosan csaknem egyórás késsel indultak a repülőgépek, és több mint másfél órás késéssel érkeztek.

A jobb munkakörülményeket és új munkahelyeket követelő szociális megmozdulás elsősorban az ország déli részén volt érezhető csütörtökön: Franciaország harmadik legnagyobb repülőterén, Nizzában, valamint a korzikai Bastiában és Calviban a járatok felét, Lyonban, Marseille-ben, Montpellier-ben pedig a harmadát törölték előzetesen.

A párizsi régióban a járattörlések a Charles-de-Gaulle és az Orly repülőterekről induló vagy oda érkező járatok negyedét érintették, hasonlóan a Rynair és más fapados légitársaságok járatainak helyet biztosító Beauvais repülőtérhez.

Az Eurocontrol szerint csütörtökön mintegy 29 ezer kereskedelmi járat közlekedik Európában, amelyeknél átlagosan közel 20 perces késést regisztráltak, és ez csaknem nyolcvan százalékban a francia sztrájknak tudható be.

Európa vezető diszkont légitársasága, a Ryanair csütörtökön bejelentette, hogy 170 járatot kellett törölnie, ami 30 ezer utast érint.

"Ismét túszul ejti az európai családokat a francia légiirányítók sztrájkja" - fogalmazott közleményében Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója.

Az Air France francia légitársaság megerősítette, hogy "kénytelen volt módosítani a járatainak menetrendjét", de a törlések számát nem közölte, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy a tengerentúli járatokat nem érinti a munkabeszüntetés.

Az Air France-KLM-et, a Lufthansát, a British Airwayst, az easyJetet és a Ryanairt tömörítő Airlines for Europe szövetség előzetesen "tűrhetetlennek" nevezte a sztrájkot, és arra figyelmeztetett, hogy az "több ezer ember nyaralási indulását fogja megzavarni".

Pénteken várhatóan még feszültebb lesz a helyzet a párizsi repülőtereken és Beauvais-ban, ahol a DGAC a járatok számának negyven százalékos csökkentését rendelte el. Hivatalos források szerint csütörtökön 270 légiforgalmi irányító jelentette be, hogy sztrájkol, a mintegy 1400 fős teljes létszámból.

A délnyugat-franciaországi Bordeaux repülőterén 2022 végén történt "súlyos incidens" után, amikor két repülőgép majdnem összeütközött, folyamatban van egy reform a légiirányítók ellenőrző rendszerének létrehozására. Ez ellen a reform ellen tiltakozik a légiirányítók második legjelentősebb szakszervezete, az Unsa-Icna, amely egyben elítélte a szerinte a nyári késésekért felelős létszámhiányt, az elavult eszközrendszert, valamint "a szükséges nyugalom és biztonság követelményeivel összeegyeztethetetlen, mérgező vezetést".

A harmadik legnagyobb szakszervezet, az Usac-CGT is csatlakozott a csütörtökre és péntekre meghirdetett sztrájkhoz, a legnagyobb szakszervezete a légiirányítóknak, az SNCTA viszont nem támogatja a munkabeszüntetést.

Philippe Tabarot francia közlekedési miniszter szerdán kizárta, hogy a kormány teljesítse a követeléseket. A tárcavezető szerint "a kisebbségi szakszervezetek követelései elfogadhatatlanok, csakúgy, mint az a döntés, hogy a nagy nyári vakáció idején lépnek sztrájkba".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com