A közlekedés szabályai forró nyári napokon

Az elmúlt hétvégén, péntektől hétfőig Győr-Moson-Sopron vármegyében félszáz közlekedési baleset történt, amiből több mint egy tucat sérüléssel is járt.A legtöbb sérüléses baleset június 6-án következett be, amikor is nagy hőség volt. Sajnálatos módon számos kerékpáros, illetve gyalogos is érintett volt ezekben. 

A közlekedőkre az időjárás is hatással van, és a meteorológiai előjelzések alapján ismét melegfront érkezik június közepén, az előttünk álló hétvégén.

A nagy meleg minden közlekedő szervezetét megviseli. Tompaság, bágyadtság, figyelmetlenség, a reakcióidő hosszabbá válása, türelmetlenség, rosszullét – csak néhány példa arra, milyen speciális veszélyeket rejt a meleg vagy kánikulai időjárás. A nyári forróság alapjaiban befolyásolja közlekedésünket, így ez az időszak közlekedésbiztonsági szempontból speciális és kiemelt kockázatokat rejt. A nagy meleg mindenkire hat, fiatalokra, öregekre, egészségesekre s betegekre egyaránt.

Az egyének eltérően alkalmazkodnak a hőséghez, és ez a különbség önmagában is komoly veszélyt jelenthet a közúti közlekedésben. A járművezetők a hőségben általában kevésbé tudnak koncentrálni, a megszokottnál figyelmetlenebbek, nem veszik észre a közúti jelzéseket, vagy későn reagálnak a kialakult közlekedési szituációra, esetleges veszélyhelyzetre.

A koncentráció hiánya a reakcióidő hosszabbá válásában is jelentkezik, a reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak, s megnő a hibalehetőség. A melegben sokan sajnos türelmetlenebbek, hamarabb elveszítik önkontrolljukat, így hajlamosabbak az agresszív és durva szabályszegésekre. Gyakori jelenség tehát a lobbanékonyság, az udvariatlan, türelmetlen, kiszámíthatatlan és szeszélyes magatartás. 

A gyalogosokról, kerékpárosokról ugyancsak elmondható a szellemi erőkifejtés képességének általános gyengülése, a gyakoribb figyelmetlenség és a bágyadt közlekedés. Ilyenkor a gyalogosok jellemzően kevésbé néznek körül az úttestre lépésüket megelőzően, illetve a biciklisek kevésbé mérik fel helyesen a veszélyeket, például az érkező jármű sebességét, mozgását.

A tartós melegben a közlekedés résztvevői között is jelentősen megnő a rosszullétek száma. A szív- és érrendszeri alapbetegséggel élőknél a növekvő környezeti hőmérséklet esetében fokozódnak a tünetek, gyakrabban fordul elő a vérnyomás hirtelen „kiugrása”, esetleg szívelégtelenség. Ez nemcsak a járművet vezetőkre, hanem a gyalogosokra nézve is komoly veszélyekkel járhat.

De mit lehet ilyenkor tenni?

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság tanácsai:

  • Aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne induljon útnak, vagy kerülje a hosszabb autózást, s előre tervezze meg az útvonalat!
  • Mindig kipihenten üljön a kormány mögé, és soha ne vezessen fáradtan vagy szeszes ital fogyasztását követően!
  • Fogyasszon kellő mennyiségű folyadékot, és mindig legyen ásványvíz vagy üdítőital a gépkocsiban, és akkor is legyen ivóvize, ha gyalogol!
  • A gépkocsiban haladás közben kapcsolja be a légkondicionálót, de ügyeljen arra, hogy a külső, valamint a gépkocsi utasterében lévő hőmérséklet közötti különbség ne legyen túl nagy!
  • Legyen türelmes, vezessen kissé lassabban, óvatosabban, számítva az ilyenkor természetes koncentráció- és reflexcsökkenésre.
  • Haladása során tartson nagyobb követési távolságot, s legyen türelmesebb, ha az utak zsúfolttá válnak, torlódások alakulnak ki, vagy ha agresszív sofőrrel kerül kapcsolatba!
  • Hosszabb utazásnál időnként tartson szünetet, és szálljon is ki az autóból, mozgassa meg a fejét, a törzsét és a végtagjait!
  • Ha megáll a gépkocsival, lehetőleg árnyékos, és ne napos helyen tegye azt!
  • Ha az álló gépjárműben gyermek vagy házi kedvenc marad, véletlenül se hagyja őket bezárva, felhúzott ablak mellett, mert a felforrósodott utastérben ennek akár életveszélyes következményei is lehetnek!
  • Ha gépkocsi tartósabb ideig áll a napon, lehetőleg használja a nap fényét és melegét távol tartó, a szélvédőre belülről felhelyezhető eszközöket. A napon álló gépkocsit indulás előtt szellőztesse ki, menet közben használjon légkondicionálót, vagy gondoskodjon a levegőcseréről, a friss levegő utánpótlásáról!


A forró nyári napokon nemcsak a hőség idézhet elő veszélyes helyzeteket, hanem egy-egy nagyobb zápor vagy zivatar is. Ilyenkor a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék következtében csúszóssá válhat az útfelület, és az úttesten átfolyó víz hatására könnyen kialakulhat a „vízen futás”, azaz az aquaplaning jelensége.

Az intenzív esőzés másik hatása, hogy jelentősen lecsökken a látótávolság, az előttünk haladó járművek által keltett vízfüggönyben esetenként még a hátsó fényszórók, irányjelzők sem láthatók, továbbá zivatar esetén erős oldalszélre is számítanunk kell, ami rontja a menetstabilitást. Mindezek a haladási sebesség csökkentését, nagyobb követési távolságot, a kormány stabil, két kézzel fogását, valamint fokozott figyelmet igényelnek.

Végezetül nyáron különösen fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzük a jármű gumiabroncsinak nyomását. Levegővesztés esetén soha ne induljunk útnak „lapos”, alacsony nyomású gumikkal!

…hogy mindenki hazaérjen!
 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com