A MÁV applikációjában is megválthatók a helyi buszbérletek Várpalotán

A MÁV új applikációjában is megvásárolhatók lesznek a helyi buszbérletek Várpalotán március 1-jétől. A fejlesztés illeszkedik a MÁV és a Volán csoport fejlesztéssorozatába - közölte pénteki online sajtótájékoztatóján a Volánbusz elnök-vezérigazgatója.Pafféri Zoltán elmondta, hogy az alkalmazás évi mintegy 8 ezer vásárlási lehetőséget vált ki Várpalotán.

Közölte, hogy 60 ezer autóbuszjárat 7 vonalon, 1,3 millió utast szállít a városban. Az applikáció használatával az utasok meg tudják tervezni az utazást, megvehetik a vonatjegyet és a buszbérletet.  

    
A jegyértékesítés, a menetrendi összekapcsolás, valamint az utastájékoztatás területén már korábban is történt közös fejlesztés a MÁV és a Volán között azzal a céllal, hogy minél több utast nyerjenek meg a közösségi közlekedésnek - tette hozzá a vezérigazgató. Elmondta azt is, hogy az elmúlt két esztendőben 900 új buszt állítottak forgalomba, idén a tervek szerint több mint 800 új autóbusz szolgálja majd az utasok kényelmét Várpalotán.
   

Kerékgyártó József, a MÁV-START vezérigazgatója elmondta, hogy a fejlesztések során lehetőség szerint a magyar kis- és közepes vállalkozások munkáját veszik igénybe. Kiemelte a digitális fejlesztések jelentőségét. Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a két cég közösen lehet igazán versenyképes. Az új applikáció jelentőségét növeli, hogy mára a lakosság jelentős hányada rendelkezik okostelefonnal, így képes az alkalmazás előnyeit kihasználni - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com