A MÁV folyamatosan újítja fel a használtan vett nemzetközi háló- és fekvőhelyes kocsikat

A MÁV a nemzetközi szolgáltatás bővítésére, a minőség javítására folyamatosan újítja fel a használtan vett, nemzetközi forgalomban közlekedő háló- és fekvőhelyes kocsikat - közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a MÁV-Start tavaly 22 darab használt, légkondicionált háló- és fekvőhelyes kocsit vásárolt egy szlovák cégtől. A MÁV az MTI érdeklődésére közölte, hogy a kocsik vásárlása és felújítása 3 milliárd forintba kerül, amelyet a vasúttársaság saját forrásból finanszíroz. A 22 kocsiból négyet már felújítottak a Dunakeszi Járműjavítóban, további tizenkettő várhatóan az idén nyár közepéig, a többi jövőre készül el.

    
A MÁV közleménye szerint felújítás során a kocsik megkapják a MÁV-Start flottájával megegyező arculatot, javításon, karbantartáson esnek át. A belső tér átalakításával lehetővé teszik a büfékínálat biztosítását. A közleményben ismertetik, hogy a légkondicionált, háló- és fekvőhelyes kocsik engedélyezett sebessége óránként 200 kilométer, a fékberendezés csendes futást biztosító tárcsás kivitelű. A kocsikban az utasigényekhez rugalmasan alakítható fülkék vannak, az ágyak száma a fülkén belül tetszőlegesen megválasztható. Egyes kocsik kerekesszékkel közlekedők számára is igénybe vehetők.
    

A 22 kocsi beszerzésén kívül, a MÁV-Start az Utasellátó megújítását célzó átfogó programjában a meglévő 15 légkondicionált háló- és fekvőhelyes kocsit is korszerűsíti - közölte a vasúttársaság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

http://ujhazak.com