A Mol belép a közösségi közlekedés piacára

A közleményben kiemelik: a részesedés-vásárlás jól illeszkedik az olajipari vállalat 2030-as mobilitási stratégiájához. A Mol 2030 stratégiájában leszögezte, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordít a mobilitási szolgáltatásokra - emlékeztetnek.

Ennek egyik lépése volt idén a fővárosi közösségi autó, a MOL Limo bevezetése, majd következett a MOL Fleet Solutions megalapítása, amely a Mol-csoport saját gépjárműveit, valamint a külső partnerek flottáinak finanszírozását és kezelését végzi - tették hozzá.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A 2002-ben alapított ITK Budapesten és Debrecenben több mint kétszáz autóbuszt üzemeltet - olvasható a közleményben.



Arra is kitérnek, hogy a cég a német Daimler magyarországi leányvállalatával közösen fejlesztette ki például a Reform 500 LE elnevezésű elővárosi autóbuszt, amelynek prototípusát 2017-ben mutatták be Debrecenben. A budapesti székhelyű és debreceni telephelyű ITK joint venture formában működik a jövőben - közölte a cég. Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a közleményben kijelentette: a közösségi buszközlekedés területe központi szerepet tölt be és fog betölteni a jövőben is a mobilitási szolgáltatások között.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. cég elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint, örül, hogy egy olyan nagy nemzetközi cég, mint a Mol, fantáziát látott bennük, és tulajdonostársként segíti további növekedésüket. A szakember továbbra is a vállalat vezetője és a társaság kisebbségi tulajdonosa marad - tette hozzá közleményében a Mol.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com