A nyárinál sűrűbb menetrend szerint járnak a BKK járatai

A nyárinál sűrűbb menetrend szerint járnak szerdától a BKK járatai: a legfontosabb járatok a reggel 9 óráig tartó csúcsidőszakban a lehető legsűrűbb követési idővel indulnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.A közlemény szerint az iskolakezdésre időzítve számos nagy felújítást befejeztek Budapesten: augusztus utolsó hetére véget ért az 3-as metró négy héten át tartó, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont közötti pótlása. A szerelvények újra két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér, illetve a Lehel tér és Újpest-központ között járnak.

Befejeződött a Fehérvári út és Bocskai út csomópontjában a vágányok felújítása is, a villamosok ismét az eredeti útvonalukon járnak, már nem kell átszállni Újbuda-központnál a két szakasz között. Felújították a villamosvágányokat a XII. kerületi Nagyenyed utcában, az 59-es villamos újra közlekedik, és visszaállt a környéken a korábbi közúti forgalmi rend.
    

Szeptembertől újra teljes vonalán, a Boráros tér és Csepel között jár a H7-es HÉV, ennek köszönhetően Csepel központjából - a legforgalmasabb időszakokban is - megint kilenc perc alatt lehet eljutni a Boráros térre. Ezzel egy időben megszűnik a Kvassay hídnál lévő ideiglenes végállomás, valamint megszűnnek az autóbuszos pótlás miatti közúti korlátozások a Kvassay Jenő úton. Hétvégenként a H7-es HÉV-en is ingyenesen szállítható kerékpár októberig - tudatta a közlekedési társaság.
    

Továbbra is tart a Lánchíd, illetve az idősebb Antall József rakpart felújítása, valamint a Blaha Lujza tér átépítése - fűzték hozzá. A tájékoztatás szerint a BKK mindent elkövet annak érdekében, hogy a tér környékén gördülékenyebb legyen a közlekedés. Az elmúlt hetekben a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében kétszeres ütemben dolgoztak, ennek köszönhetően az iskolakezdésre ismét két sávot használhatnak az autóval közlekedők a csomópontban. Az autósforgalom könnyebb haladásának érdekében ideiglenesen újra teljes hosszában át lehet hajtani a Dohány és a Wesselényi utcán, valamint a Honvéd és a Nádor utcán.
    

A belvárosba utazóknak érdemes a metrót, a villamosokat és a HÉV-et használniuk, mert a kötöttpályás járművekkel lehet a leggyorsabban célba érni a fővárosban. Érdemes megfontolni a mikromobilitási eszközök, így például a kerékpárok használatát is - hívta fel a figyelmet a BKK. A Budapesti Közlekedési Központ javasolja a mobiljegy használatát: az esetleges sorban állás helyett így kényelmesen, akár otthonról is meg lehet vásárolni a bérleteket. A mobiljegyekről bővebb információkat a BKK Mobiljegy oldalán lehet találni. A 14 éven aluliak a Fővárosi Közgyűlés támogatása esetén szeptember 2-től díjmentesen utazhatnak a BKK járatain.
     

A közleményben kitértek arra is, hogy augusztus végén megújult a FUTÁR alkalmazás, és az új, stabilabban működő applikációban már a MÁV-HÉV adatai is valós időben jelennek meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com