A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.Egy Suzuki gyártmányú személygépkocsival közlekedett Győrben, a Szigethy Attila úton október 29-én 18 óra 10 perc körül egy győri nő. A Tihanyi Árpád úti kereszteződésben jobbra akart kanyarodni, azonban nem biztosított elsőbbséget a Tihanyi Árpád úton, a kerékpáros átvezetőn haladó rolleres részére, és őt elütötte.

A balesetmentes közlekedés érdekében az alábbiakra hívjuk fel a gépjárművezetők figyelmét:

  • Mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos és kerékpáros-átkelőhelyeket, buszmegállókat, illetve azokat a területeket, ahol rolleresek, kerékpárosok és gyalogosok jelenlétére számítani lehet!
  • Minden esetben az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!
  • Próbáljanak meg szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó közlekedőtársukkal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!


A balesetek, valamint sérülések elkerülése céljából kérjük a rollerrel közlekedőket, hogy fogadják meg a rendőrség tanácsait:

  • Legyen előrelátó és figyelmes! Mindig számítson arra, hogy más közlekedők nem feltétlenül látnak vagy számítanak önre. Folyamatosan figyelje a forgalmat, és ne hagyja, hogy a telefon vagy a fülhallgató elvonja a figyelmét!
  • Használjon megfelelő védőfelszerelést! A rolleresek a közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői.
  • Válasszon a helyszínnek megfelelő sebességet! A városi közlekedésben inkább óvatosan, az adott helyzethez alkalmazkodva haladjon!
  • Legyen mindig látható! Esti vagy rossz látási viszonyok között használjon világítást és fényvisszaverő elemeket! Egy kis plusz láthatóság sokat segíthet a balesetek elkerülésében.
  • Ne rollerezzen alkohol vagy más tudatmódosító szer hatása alatt! A józan döntések életeket menthetnek, a bizonytalan mozdulatok viszont komoly bajt okozhatnak.
  • Figyeljenek az útviszonyokra! A kátyúk, csúszós útszakaszok vagy hirtelen útszéli akadályok könnyen balesetet okozhatnak. Inkább kerülje el ezeket úgy, hogy csökkenti a sebességet!
  • Gondoljon a többi közlekedőre! Amennyiben önnek van elsőbbsége, bizonyosodjon meg arról, hogy azt meg is adják részére!
  • Gyalogosok között lassítson, előzésnél jelezzen, és ha kell, használja a csengőt! Udvariassággal és az előzékenységgel rengeteg konfliktust elkerülhet.


…hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

http://ujhazak.com