A Ryanair németországi pilótái is sztrájkolnak pénteken

Sztrájkot hirdetett péntekre a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak szakszervezete (Vereinigung Cockpit - VC), az érdekképviselet így csatlakozik az írországi, svédországi és belgiumi Ryanair-pilóták munkabeszüntetéséhez.A VC keddi közleménye szerint a 24 órás sztrájk péntek hajnalban 03.01-kor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló Ryanair-járatot. Hangsúlyozták: a munkaadót terheli a felelősség azért, hogy sztrájkhoz vezet a fizetésekről és a munkakörülményekről folytatott egyeztetés, mert a Ryanair vezetősége kizár minden olyan intézkedést, amely a személyi jellegű költségek emelkedéséhez vezet.

    
A négy ország Ryanair-bázisait érintő akció az 1984-ben alapított diszkont légitársaság történetének legnagyobb szabású sztrájkja - mutattak rá német hírportálok. A légitársaság szerdán közölte, hogy a VC sztrájkja miatt 250 járatot törölnek a péntekre tervezett több mint 2400 járatból. Az utasokat legkésőbb csütörtök délutánig értesítik, a jegy árát visszafizetik vagy kérésre módosítják a foglalást.
    

Kiemelték, hogy már megtették új javaslatukat a kollektív szerződés tartalmáról, és keddre tárgyalásra hívták a szakszervezet képviselőit, de a VC nem is válaszolt, és tárgyalás helyett ok nélkül sztrájkol. Hozzátették, hogy pilótáik Németországban "kiváló munkakörülményeket élveznek", éves fizetésük akár a 190 ezer eurót (61 millió forint) elérheti, bérüket és béren kívüli juttatásaikat pedig az idén 20 százalékkal emelték.
   

A Ryanair pilótái így 30 százalékkal többet keresnek, mint a legnagyobb német diszkont légitársaság, a Eurowings pilótái - áll a közleményben. A Ryanairnél legutóbb az előző héten volt több országra kiterjedő munkabeszüntetés. Az írországi pilóták, valamint a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti személyzet sztrájkja miatt több száz járatot töröltek.
    

A Ryanair az üzleti évének június végével záródott első negyedévében 319 millió euró (102 milliárd forint) adózott eredményt ért el. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de meghaladja a szakértők által várt 305 millió eurót.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a sebességhatárok betartására az M7-es autópálya somogyi szakaszán is.

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

http://ujhazak.com