A szakszervezet a hőség alatt járatcsökkenéssel védené a járművezetőket

A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ) szerint a hőségriadó idején ritkítani kellene a közösségi közlekedési járatokat délelőtt 11 és délután 3 óra között, hogy hosszabb fizetett pihenőidőkkel csökkentsék a járművezetők leterheltségét, és a baleseti kockázatot.A szakszervezet által szerdán az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a KSZOSZ hamarosan írásban kéri az üzemeltető önkormányzatokat és a szolgáltatást megrendelő cégeket - a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) -, hogy mielőbb dolgozzanak ki kánikulai menetrendet, amely a szokásosnál jóval kevesebb járat indítását tartalmazza.

    
A szakszervezet a közleményben kiemelte, a kánikula a közösségi közlekedésben dolgozó járművezetőkre legalább olyan hatással van, mint az utasokra, de a vezetők nem szállhatnak le néhány megálló után. Nemes Gábor, a KSZOSZ elnöke úgy látja, hogy a hosszan tartó hőségben nincs olyan munkavédelmi intézkedés, amellyel meg lehet óvni a járművezetőket a forróság hatásaitól.


A szakszervezet által javasolt "közlekedési sziesztát" elsősorban azokon a járatokon vezetnék be, amelyeken nem légkondicionált járművek közlekednek. A tartós kánikulában a légkondicionáló sem sokat segít, hiszen az ajtókat 1-2 percenként ki kell nyitni, nincs is idő lehűteni a belső teret - tette hozzá Nemes Gábor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com