A századik kínai konténervonatot fogadta az idén a záhonyi vasúti átrakó

Megérkezett Celiz-projekt (Central European Logistics and Industrial Zone) keretén belül az idei századik kínai áruszállító konténervonat szerdán a záhonyi vasúti átrakóra - tájékoztatta az esemény koordinálásáért felelős társaság az MTI-t.Közleményükben azt írták, a jubileumi vonat a Rail Cargo Logistics RUS és a Rail Cargo Hungaria koordinálásában gördült be a Celiz-projekt központi helyszínére. Záhony történetében korábban még nem volt példa arra, hogy egy éven belül ennyi intermodális szerelvény közlekedjen a kontinentális selyemúton, tavaly ezen az útvonalon összesen 38 tehervonat érkezett.
    

A közlemény idézi Mosóczi Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki a Záhonyban tartott eseményen emlékeztetett, a kínai konténerforgalom négy éve indult újra Záhonyon keresztül, 2019-től pedig felpörgött a forgalom fejlesztése. A tervek szerint magyar-kínai közös üzemeltetésben a Ganzhou-Budapest útvonalon évente ezer vonatot terveznek indítani.
    

"Ha ez összejön, egy év alatt, akár 88 ezer konténer léphet be az Európai Unió területére Záhonyon keresztül" - mondta az államtitkár. Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint Kínából az idei egymillió TEU (20 láb hosszúságú fém konténer) után 2024-re 1,7 millió TEU érkezhet vasúton. Ez már akkora mennyiség, hogy délebbre, Szlovákiába és Magyarországra kell terelni a már most is túlterhelt északi, fehéroroszországi és lengyelországi útvonalról a fuvarokat, mellyel Záhony visszakerülhet Európa logisztikai térképére - tette hozzá.
   

"A következő időszakban a nagykövetség igyekszik elősegíteni, hogy több kínai tehervonat érkezzen Záhonyon keresztül az Európai Unióba, ezzel együtt határozottan támogatjuk, a vasúti infrastruktúra fejlesztését, valamint a Celiz keretein belül megvalósuló ipari park létrehozását" - mondta el a közlemény szerint Feng Chun, a budapesti kínai nagykövetség első beosztottja.
    

A MÁV-REC Railway Engineering Corporation Kft., a Záhony-Port Zrt. és a kínai CECZ Közép-Európai Kft. konzorciumában tavaly júniusban alakult meg a Záhony Logisztikai és Ipari Övezet, melynek célja, hogy a nyugat felé tartó gazdasági és kereskedelmi útvonalak fejlesztésébe bekapcsolódva a kínai állam által támogatott Egy Övezet, Egy Út kezdeményezésen keresztül készítse elő a záhonyi vasúti átrakókörzet és a kemecsei ipari zóna kivitelezését - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com