A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!A fagypont közeli hőmérséklet, a napokon át jelenlévő nedvesség, amely hol csapadék (tehát eső, ónos eső, és hó) formájában, hol köd, illetve az ebből adódó lecsapódó pára alakjában kerül az útra,  kiemelt kockázati tényezők a közlekedésben. Ha nem élesben akarunk gyakorolni, hogy hogyan reagálunk, ha épp megtörténik a baj, célszerű odafigyelni az ilyenkor nagyon nem közhelyes tanácsokra.

Csúszós úton az autósoknak számolnia kell azzal, hogy mind a megállás, mind a kanyarodás komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás is fokozott óvatosságot követel. Nagyobb követési távolságot tartva lassabban kell vezetni, így rossz manőverezés esetén a hibák könnyebben korrigálhatók.

Hiába halad a sofőr a számára megszokott útvonalon, hiába nem hajt gyorsan, az a kanyarsebesség, amely száraz úton nem jelent kihívást, ilyen útviszonyok mellet túl sok lehet. Előfordulhat, hogy a mérsékelt sebesség mellett is megcsúszik a jármű, ilyenkor kerülni kell a hirtelen fékezést vagy a pánikszerű, durva kormánymozdulatokat. Gázelvétellel, motorfékkel, óvatos kormányzással visszanyerhető az autó feletti uralom.

Természetesen nagyon fontos, hogy a jármű fel legyen szerelve korszerű biztonságtechnikai eszközökkel, de a megfontolt, előrelátó vezetési mentalitást semmi nem helyettesíti. Kulcsszavak ilyenkor: körültekintés, óvatosság és türelem.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

http://ujhazak.com