A téli szünetben minden nap közlekedik a Gyermekvasút

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, ahol többek közt karácsonyi díszbe öltöztettek személykocsikkal is utazhat a közönség.Az egyedi díszítésű karácsonyi kocsik január 6-ig minden nap közlekednek, általában a menetrendben meghirdetett, óránként induló hagyományos személyvonatokkal együtt - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.

    
Az ünnepek alatt a vonatok óránként járnak, csak az üzemidő módosul. December 24-én az utolsó járatok jóval hamarabb indulnak a végállomásokról, Hűvösvölgyből 12:10-kor, a Széchenyihegyről pedig 13:03-kor. December 25-től 31-ig minden nap a téli hétvégi menetrend érvényes, ekkor a két végállomásról egyaránt óránként indulnak vonatok.
    

December 29-én és 30-án a feldíszített adventi kocsikkal kiegészített, gőzvontatású nosztalgiavonatok is járnak majd, január 1-jén pedig az első vonatok a szokásosnál egy órával később indulnak. A téli szünet utolsó napján, január 2-án is a téli hétvégi menetrend érvényes. A Gyermekvasút hűvösvölgyi múzeuma a téli szünetben is látogatható, december 22-én és 23-án, valamint december 27. és január 2. között minden nap nyitva tart.
    

A részletes menetrend a Gyermekvasút honlapján érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

http://ujhazak.com