A tervek szerint halad az M44-es gyorsforgalmi út építése

A tervek szerint halad az M44-es gyorsforgalmi út építése Kondoros és Tiszakürt között - közölte a Békés megyei Csabacsűdön Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője  (Fidesz) hétfőn.Az M44-es Kondoros és Tiszakürt közötti középső szakaszát a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) szóvivőjének tájékoztatása szerint várhatóan 2019 harmadik negyedévében adják át.

    
Dankó Béla elmondta: a Békés megye fejlődése szempontjából stratégiai jelentőségű útszakasz építése során a nyár végére befejeződnek a nagy földmunkálatok, megszűnik a hatalmas teherforgalom, így lényegesen biztonságosabb lesz közlekedni a 44-es főúton. Ismertette, hogy jelenleg az új út nyomvonalát keresztező vasúti pályák felüljáróinak építési munkálatai is zajlanak,  Csabacsűdnél például a már elkészült pillérekre hétfőn elhelyezik  az áthidaló elemeket.
   

Jól haladnak az építők a Hármas-Körösre tervezett híd beruházásával is - tájékoztatott. Folyik a fémszerkezetek hegesztése, és várhatóan a nyár végén a hídpályát is beépítik, ezt egy szerkezetben készíti el a kivitelező, és úgy csúsztatja a folyó fölé. Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője emlékeztetett arra, hogy a teljes nyomvonal kiépítését hazai költségvetési forrásból finanszírozzák.


A Kondoros-Tiszakürt közötti 60 kilométeres szakasz nettó 145 milliárd forintba, míg a Kondoros és Békéscsaba közötti 17,5 kilométeres szakasz megépítése 41 milliárd forintba kerül. Rövidesen megkezdődnek a Tiszakürt és Lakitelek közötti pálya kivitelezési munkálatai is. A 9,9 kilométer hosszúságú út nettó 50 milliárd forintba kerül, de ez tartalmazza a Tiszán építendő kétszer két sávos híd megépítésének a költségét is - tájékoztatott a szóvivő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com