A vakáció minden napján közlekedik a budapesti Gyermekvasút

A nyári vakáció idején mindennap közlekedik a budapesti Gyermekvasút - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.A vasúttársaság közleménye szerint "még a legmelegebb napokon is érdemes egy kisvasutazással egybekötött kirándulást tervezni a budai hegyekbe, hiszen a népszerűbb turistacélpontok mindegyike a vasútvonal közelében található". A kisvasút állomásaitól kényelmes sétával elérhető a Hárs-hegy, a János-hegy, Makkosmária, Normafa és Budakeszi környéke is, "a magaslatokat kedvelők a főváros panorámájában gyönyörködhetnek az Erzsébet-kilátóból, a Makovecz Imre-kilátóból vagy a Kaán Károly-kilátóból" - írták, hozzátéve, hogy "a Gyermekvasút vonala más különleges közlekedési eszközökkel is megközelíthető: Széchenyihegy állomás a fogaskerekűvel, Jánoshegy állomás környéke a libegővel érhető el".
    

Nyáron a vonatok munkanapokon óránként, hétvégén 40-50 percenként indulnak. Az üzemidő is hosszabb: az első vonat Hűvösvölgyből mindennap 8.45-kor, Széchenyihegyről 9.45-kor indul. Az utolsó járat munkanapokon az alsó végállomásról 17.00 órakor, a felső végállomásról 18.00 órakor kel útra, míg hétvégén Hűvösvölgyből 17.45-kor, Széchenyihegyről 18.45-kor indul - olvasható a vasúttársaság közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

http://ujhazak.com