A válság előttinek a fele lehet az idén az európai légiforgalom járatszáma

A koronavírus-válság előttinek mintegy a fele lesz csak az európai légiforgalom járatszáma az idén az európai légiirányítók szakmai képviselete, az Eurocontrol honlapján közzétett prognózis szerint.Tavaly 6,1 millió járatot töröltek Európában, a járatszám a 2019-es 11,1 millióról 55 százalékkal 5,0 millióra csökkent. Az év utolsó hét napjának az átlaga 62,4 százalékkal kisebb forgalmat mutatott a 2019-esnél. Ebből kiindulva az Eurocontrol prognózisa szerint a 2021-es járatszám a 2019-esnek 51 százaléka, 5,64 millió lehet. Az idei első hónapokban még 50-60 százalékkal kisebb lehet a járatszám a 2019-esnél, az év hátra lévő részében azonban emelkedésnek indul.

   
Tavaly januárban 0,4 százalékkal, februárban pedig 0,9 százalékkal kevesebb járat közlekedett mint az előző évben, márciusban azonban a járványvédelmi zárlat miatt a visszaesés 86,1 százalékra, áprilisban 92,8 százalékra nőtt, májusban pedig 89,4 százalékos volt.

A nyári hónapokban az előző évihez képest 51 százalék körül stabilizálódott a forgalomcsökkenés. A legnagyobb forgalmat augusztusban regisztrálták tavaly, az előző évinél mindössze 49,0 százalékkal kisebbet.
    

A repülőgépek 2019-es 80-90 százalékos foglaltsági aránya 2020-ban évi átlagban 50-60 százalékra csökkent 2020-ban. A legalacsonyabb, 27 százalékos foglaltsági arány áprilisban alakult ki. A járatszám és foglaltság tavalyi csökkenése egyúttal azt is jelenti, hogy 1,7 milliárddal kevesebb utas repült, mint 2019-ben. A forgalomcsökkenés a légitársaságoknak, a reptereknek és a kapcsolódó szolgáltatóknak együttesen 56,2 milliárd euró bevételkiesést okozott és 191 ezer munkahely megszűnésével járt.
    

Az Európán belüli járatszám 54 százalékkal, az Európát a világ többi részével összekötő forgalomban 69 százalékkal csökkent tavaly. A diszkont légitársaságok járatainak száma 62 százalékkal, a nemzeti légitársaságoké 59 százalékkal csökkent. A nagyobb piacok közül Nagy-Britanniában 2020-ban az előző évihez képest 1,3 millióval, 61 százalékkal csökkent a járatszám, Németországban 1,2 millióval, 56 százalékkal, Spanyolországban 1,0 millióval, 61 százalékkal, Franciaországban 0,9 millióval, 54 százalékkal, Olaszországban pedig 0,8 millióval, 60 százalékkal. Magyarországon 60 százalékkal, napi 79 érkező és induló járattal csökkent a forgalom.
   

A Lufthansa napi átlagos járatszáma 65 százalékkal csökkent a 2019-es 1470-ről 513-ra 2020-ban. A Ryanair átlagban napi 951 járatot üzemeltetett tavaly, 59 százalékkal kevesebbet az előző évinél. Az Air France/KLM járatszáma 55 százalékkal napi 920-ra csökkent. A British Airways és az Iberia anyavállalata, az IAG napi járatszáma 65 százalékkal 825-re csökkent, A Turkish Airlines 53 százalékkal kevesebb, napi 626 járatot üzemeltetett, az easyJet pedig napi 547 járatot, 67 százalékkal kevesebbet. A WizzAir járatszáma 47 százalékkal napi 312-re csökkent. A legnagyobb járatszámcsökkenést a Norvegian Air Shuttle szenvedte el, 73 százalékosat napi 605 járattal.
    

A Ryanair megőrizte a legnagyobb járatszámú légitársaság rangját 2020-ban, az easyJet azonban a másodikról a harmadik helyre esett vissza, míg a második helyre a Turkish Airlines tört fel a negyedikről, a Lufthansa pedig a harmadikról a negyedikre csúszott le. A WizzAir tavaly bekerült a legnagyobb tíz légitársaság közé, a kilencedik helyet szerezte meg a járatszámok rangsorában. A kilencedik helyen 2019-ben az Eurowings állt, a WizzAir pedig a 12. volt a rangsorban.
    

Az európai légitársaságok 2019-es 8048 repülőgépből álló flottájának 51 százaléka, 4118 repülőgép parkolt forgalomból kivonva 2020-ban.
https://www.eurocontrol.int/publication/what-covid19-did-european-aviation-2020-outlook-2021

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

http://ujhazak.com