A Volánbusz járműfiatalítási programjának két és fél ezredik autóbusza is forgalomba áll az idén

A MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programjának keretében - az eddig lezárt beszerzések alapján - év végéig megérkezik a két és fél ezredik új autóbusz a Volánbuszhoz, így az elmúlt 5 évben a mintegy 6000 darabos járműállomány már több mint 40 százalékát lecserélte a közlekedési társaság - közölte a közlekedési társaság pénteken az MTI-vel.A tájékoztatás szerint az év végéig forgalomba áll az utolsó is abból a 200 darab Credobus Econell 12 típusú, szóló kivitelű, hazai gyártású autóbuszból, amelyek szállítására 2023. április 6-án kötött keretmegállapodást a Volánbusz és a Kravtex Kft.
    

Felidézik, hogy a 2022 decemberében indult közbeszerzési eljárás eredményes lezárásának eredményeként a Kravtex Kft. 2023-ban 200 darab Credobus Econell 12 típusú, kéttengelyes, alacsony belépésű, szóló autóbuszt szállít a Volánbusznak összesen 14,3 milliárd forint értékben. Az első 27 jármű Vas, Bács-Kiskun, Baranya, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében már nyár eleje óta közlekedik. A további 173 autóbusz októberben és novemberben érkezik a társasághoz. Az új járművek az év végéig fokozatosan szinte valamennyi vármegye helyközi közlekedésében megjelennek - írták.
    

A hamarosan érkező hazai gyártású járművek jól ismert, megbízható gyártmánynak számítanak, hiszen csak ebből a típusból 1046 darab állt forgalomba a Volánbusznál az elmúlt években. A Kravtex eddig összesen több mint 2500 Credobus márkájú autóbuszt adott át a közlekedési társaságnak, legutóbb 47 darab Econell 18 Next típusú csuklós jármű fiatalította a flottát. Folyamatosan megújuló és korszerűsödő járműállományával a Volánbusz 2022-ben csaknem 540 millió utazást bonyolított le országszerte - közölte a Volánbusz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com