A vonatok nagy részét már fogadja a Keleti pályaudvar kedd reggel

A Keleti pályaudvar bevezető vágányain kedd reggelre befejezték a helyreállítási munkálatok nagy részét, Kőbánya felső felé már mindhárom vágányon zavartalan a forgalom, Ferencváros felé (Kelenföld felé) az egyik vágányon már közlekedhetnek a vonatok, a másik vágány várhatóan déltől lesz használható - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.A közlemény szerint már az újszászi és a hatvani vonal elővárosi vonatai is, valamint a pécsi és kaposvári IC-k is a teljes útvonalon, a Keleti pályaudvarig közlekednek. Felhívták a figyelmet arra, hogy a Keleti pályaudvar és Rákos között már nem indulnak pótlóbuszok, a H8-as (gödöllői) HÉV-en, valamint a Kőbánya felső és Rákos állomás eléréséhez ajánlott BKK-járatokon már nem érvényesek a vasúti jegyek.
    

Az S76-os vonatok mindegyike is már Rákosig közlekedik - tették hozzá. Közölték azt is, hogy a pályaudvar bevezető vágányain fennálló korlátozás miatt néhány vonatnál 5-10 perces késésekre, a megszokottnál hosszabb várakozásra kell számítani. A Keleti pályaudvar előtt vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról közlekedő InterCity vonat öt személykocsija. A balesetben senki nem sérült meg, de azóta jelentős fennakadások voltak a vasúti közlekedésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com