Ágh Péter: az ország településeinek csaknem háromnegyede elérhető lesz félórán belül kétszer kétsávos úton

Az elmúlt 12 év munkájának köszönhetően - a folyamatban lévő fejlesztésekkel együtt - az ország településeinek közel 73 százaléka lesz elérhető 30 percen belül kétszer kétsávos úton, ez a lakosság mintegy 89 százalékát szolgálja ki biztonságos módon - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára amikor pénteken átadták a 23-as főút Bátonyterenyét elkerülő és a várost észak-déli irányba összekötő új szakaszait.Ágh Péter az ünnepélyes átadón azt mondta, hogy a 23-as főút Bátonyterenye-Kisterenye új nyomvonalú elkerülő út egy komplex, több elemből álló projektet jelent, amely magába foglalja az elkerülő út, az észak-déli irányú összekötő út, valamint az átkelési szakasz építését is.
    

Pénteken az első két projektelemet adták át, így a közlekedők már használhatják az egyes útszakaszokat, de a kivitelező tavaszig - a forgalom zavarása nélkül - még munkálatokat végez ezeken. Kifejtette, hogy az elkerülő egy kétszer egysávos, másodrendű főút, amely 2,3 kilométer hosszú és három körforgalmat alakítottak ki rajta.
    

Készen van az észak-déli irányú összekötő út is, amely szintén kétszer egy sávon szolgálja a forgalmat. Ennek hossza 2,18 kilométer és egy körforgalmat is kialakítottak a szakasz végén; a megépítésének köszönhetően valósul meg Kisterenye és Nagybátony összeköttetése - tette hozzá. Az államtitkár kiemelte, hogy Bátonyterenyét több vízfolyás és vasúti pálya is tagolja, így hét hidat és két új vasúti átjárót is kialakítottak, a mintegy 400 méternyi burkolt út és 215 méternyi kerékpárút építése mellett.
    

Kitért arra is, hogy az átkelési szakaszon a teljes útzár mellett végezhető munka, a Tarján patakon átívelő híd bontása és építése várhatóan 2024 januárjában kezdődhet, ezért volt szükség a másik két projektelem korábbi átadására, hiszen ezek szolgálnak majd terelőútként az építkezés alatt. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt évben az Építési és Közlekedési Minisztérium a jogelődjével együtt 460 kilométernyi gyorsforgalmi utat építtetett, 260 kilométer főutat fejlesztettek és 27 balesetveszélyes csomópontot alakítottak át körforgalommá összesen mintegy 2700 milliárd forintból.
    

Csak idén - a háború és az elhibázott szankciós politika miatti nehéz gazdasági helyzetben is - majdnem 70 kilométer főutat és 34 kilométernyi egyéb utat adtak át hét balesetveszélyes csomópont átépítése mellett és két Ipoly-híddal együtt - mondta Ágh Péter. Az ünnepélyes átadón jelen volt Becsó Zsolt (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője és Nagy-Majdon József Bátonyterenye polgármestere is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com