Államtitkár: példátlan nagyságrendű a közúthálózat fejlesztése

A kormány korábban sohasem látott nagyságrendű fejlesztéseket valósít meg rendkívüli tempóban a hazai közúthálózaton - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a baranyai Nagynyárádon kedden.Mosóczi László az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda országhatár közötti 20 kilométeres, nettó 88,7 milliárd forintból 2024 elejére megépülő új szakaszának alapkőletételén hangsúlyozta: a gazdaságélénkítést is megalapozó kiemelt szakpolitikai törekvés, hogy a megyei jogú városok és az országhatár gyorsforgalmi utakkal is elérhető legyen.
    

Négy év múlva már minden megyei jogú városnak lesz négysávos közúti összeköttetése, a következő évtized közepére a 2010-es 3-hoz képest 11 határállomásig lehet eljutni gyorsforgalmi utakon - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A visszafordíthatatlan út

A visszafordíthatatlan út

Huszonnégy óra telt el. Huszonnégy hosszú óra, mióta utoljára éreztem a szél simogatását az arcomon, a motor dübörgését a lábam alatt. Az emlékek most is élénken pörögnek, mintha még mindig ott lennék.

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V., VIII. és IX. kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V., VIII. és IX. kerületében

Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. január 29. és január 31. között Budapest V., VIII. és IX. kerületében.

Csúszásveszély az utakon

Csúszásveszély az utakon

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére hívja fel a figyelmet a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.

Az utasok biztonságéért - 2024

Az utasok biztonságéért - 2024

A BRFK és a BKK ellenőrzései során tavaly összesen több mint száz embert állítottak elő.

Fagyos útviszonyok jöhetnek

Fagyos útviszonyok jöhetnek

Kérjük, hogy a balesetek elkerülése érdekében fogadják meg a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

Segítsen megtalálni az Audis ámokfutót!

Segítsen megtalálni az Audis ámokfutót!

A BRFK azonosította, és körözést adott ki a hat ember sérülésével járó közlekedési balesetet okozó férfi ellen.

A piros tilos, a sorompó meg nem játék

A piros tilos, a sorompó meg nem játék

Ez az általános érvényű, fontos szabály egy román kamionosnak nem volt egyértelmű.

Kérjük türelemmel és odafigyeléssel közlekedjenek

Kérjük türelemmel és odafigyeléssel közlekedjenek

Az ünnepek előtti megnövekedett forgalomra való tekintettel kérjük a KRESZ szabályok betartását.

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V., VI. és VII. kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V., VI. és VII. kerületében

Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2024. december 18. és december 21. között Budapest V., VI. és VII. kerületében.

Finn módszeres forgalomellenőrzés

Finn módszeres forgalomellenőrzés

Ittas járművezetőket kerestek a rendőrök egy összevont akcióban, Salgótarjánban.

http://ujhazak.com