Antal Ferenc: a Budapest Airport visszavásárlásával időszerűvé vált, hogy a repteret "becsatornázzák a már meglévő vasúti hálózatba"

A repülőtér kötött pályás vasúti kapcsolatának projektje már jónéhány éve az "asztalon van" , és a Budapest Airport visszavásárlásával pedig lehetővé is vált, hogy a Budapest Airportot becsatornázzák a már meglévő vasúti hálózatba - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Antal Ferenc ismertette, hogy a körülbelül 1 milliárd eurós projektnek köszönhetően a Nyugati pályaudvarról körülbelül 20 perc alatt lehet eljutni a repülőtérre. "A teljes 27 kilométeres vasútvonal körülbelül 2034-re konzervatív becslések alapján mindenképp meg fog valósulni" - jelentette ki a helyettes államtitkár megjegyezve ugyanakkor, hogy a fejlesztés két fázisban zajlik majd, így Kőbánya-Kispesttől a repülőtérig sokkal hamarabb megnyílik a vasúti nyomvonal, akár 2030-31-ben.

Antal Ferenc arról is beszámolt, hogy a repülőtér utasforgalma 2024-ben 17,6 millió volt, az idén elérheti a 20 milliót is. A helyettes államtitkár összehasonlításként megjegyezte, hogy az az üzleti modell, amely alapján a repülőtér vételárát meghatározták az állami visszavásárlásnál, 2025-re körülbelül 17,5 milliós utasforgalommal számolt, "ehhez képest sokkal jobban muzsikál a reptér".

Kitért a teherszállításra is, amely szintén sokkal kedvezőbben nő, mint azt az előzetes becslések mutatták, idén a várakozásuk szerint a Budapest Airport cargoforgalma elérheti akár a 400 ezer kilotonnát is.

Antal Ferenc elmondta, ha a Budapest Airport ilyen dinamikusan nő, akkor egy idő után ez a kapacitás már nem fogja elbírni ezt a teherszállítási volument. Ezért felmerült egy vidéki cargo-repülőtér létesítése.

A Budapest Airport visszavásárlása mindenképpen jó irány, mert a Budapest Airport az ország egyetlen és legjelentősebb kapuja a turizmus szempontjából - mondta Antal Ferenc.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

http://ujhazak.com