Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút Székesfehérvár-Balatonakarattya közti szakaszát (2. rész)

Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút legújabb, Székesfehérvár és Balatonakarattya közti szakaszát, így Budapesttől egészen a Balaton partjáig el lehet jutni kerékpárral a több mint száz kilométer hosszú útszakaszon - közölte pénteki, balatonakarattyai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.Révész Máriusz elmondta, hogy a legújabb, 27,4 kilométer hosszú szakasz átadásával könnyebben érik el a környéken élők is úti céljaikat, és biztonságosabban, kényelmesebben lehet megközelíteni a Balatont.
    

Mint mondta, az útvonal teljes, mintegy 108 kilométeres hosszából júniusban forgalomba helyezték a Budapesttől Etyekig tartó szakaszt, július óta már Etyekről egészen a Velencei-tóig, mostantól pedig Balatonakarattyáig is el lehet jutni a fővárosból kerékpárral. Több mint 5 milliárd forintot fordítottak a Budapest-Balaton kerékpárútra, amelyen akár 2-3 nap alatt megközelíthető a magyar tenger - mondta.
    

A magyarországi útszakasz, része az EuroVelo 14 elnevezésű európai kerékpárút hálózatnak, amely a Boden-tavat Debrecennel köti össze. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közölte: 2018 óta évente 10-12 milliárd forintot fordít a kormány az uniós forrásokon kívül is kerékpárút fejlesztésekre, ezek a beruházások pozitív hatással vannak a turisztikai ágazat egészére.
    

Mint mondta, a magyar az Európai Unión belül a harmadik legtöbbet bicikliző nemzet. Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese azt emelte ki, hogy fontos számukra a biztonságos kerékpáros közlekedés, ezt szem előtt tartva építették meg a vasúti átkelőket a kerékpárosok számára. Vargha Tamás, Fejér megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője elmondta, hogy a székesfehérvári szakaszon még vannak hiányosságok a kerékpárúton, a fejlesztést folytatják.
   

Kontrát Károly, Veszprém megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy az új útszakasz gyors, biztonságos és nagyon szép természeti környezetbe vezeti a kerékpárosokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com