Átadták a tatabányai ipari park új feltáró útját

A tatabányai ipari parkban átadtak egy másfél kilométeres feltáró utat, így már két oldalról közelíthető meg a tízezernél több  embernek munkát adó terület és lehetőség nyílik az ipari övezet bővítésére - mondta a polgármester pénteken, az út átadásán.Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) hozzátette, az új út az ipari park egyik fő közlekedési tengelyének folytatásaként a forgalmat a 8135-ös országos közútra vezeti, ahonnan elérhető az M1-es autópálya csomópontja. Az 544 millió forint összértékű beruházás 484 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósult meg. A polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat a közeljövőben megkezdi az ipari övezet megközelítésére alkalmas korábbi útvonal, a Búzavirág út felújítását is.

    
A Tatabányai Ipari Park területe 800 hektár, ennek 55 százaléka Környe, 45 százaléka Tatabánya közigazgatási területén található, eddig a terület közel felét hasznosították ipari célokra. A kormány korábban a Modern városok program keretében támogatást nyújtott a park területének 140 hektáros bővítéséhez. Schmidt Csaba korábban az MTI-nek elmondta, a parkban tízezernél több ember dolgozik, az itt letelepült vállalatok összesen mintegy hatmilliárd forint helyi adót fizetnek be. A környei részre eső adóbevétel 60 százalékát Tatabánya kapja, mivel a park fejlesztését a megyeszékhely koordinálja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com