Átadták az M1-es autópályán a tengelysúlymérő ikerállomást Mosonmagyaróvár közelében

Átadták az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár közelében, a Lajta pihenőhelyen a túlsúlyos teherautók kiszűrését szolgáló tengelysúlymérő ikerállomást pénteken.Kertesi Tamás, a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. műszaki igazgatója elmondta, hogy az ikerállomáson a sztráda jobb és bal oldalán is huszonnégy órában, kétlépcsős rendszerrel lehet ellenőrizni a teherautókat. Először mozgás közben mérik a járműveket aszfaltba épített érzékelők segítségével, s ha ott túlsúlyt érzékel a rendszer, akkor egy fix mérőhelyen további ellenőrzésen esnek át.  

   
A kivitelezéshez több mint hétezer köbméter aszfaltot használtak fel és közel hatezer négyzetméter térkövet raktak le. Tizenhat kilométernyi szalagkorlátot és közel két kilométer hosszú faoszlopos védőkerítést építettek, valamint hetvenhét fát és ötezer-ötszáz cserjét ültettek. A teherautók forgalomból kitereléséhez harminc, változtatható jelzésű táblát helyeztek ki.
    

A tengelysúlymérő ikerállomást a Magyar Közút Nonprofit Zrt.  üzemelteti. Az állomás tavaly december 15-e óta már élesben működik, azóta mintegy 5-6 ezer túlsúlyos tehergépjárművet szűrtek ki, amelyeket összesen mintegy százmillió forintra büntettek. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a nettó 3,95 milliárd forint európai uniós támogatásból megvalósult ikerállomás a biztonságos közlekedést is szolgálja, mert rákényszeríti a teherautó-vezetőket, hogy betartsák a szabályokat.
    

Az országban jelenleg 32 tengelysúlymérő állomás üzemel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com