Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Szentkirály és Lakitelek közötti szakaszát

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Bács-Kiskun vármegyei részeként épített, Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszát kedden.Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára az átadáson elmondta: az M44-es gyorsforgalmi út építése igazi sikertörténet, hiszen a már megvalósult 89 kilométer magyar forrásból épülhetett meg.
    

Felidézte: a 2016 óta folyamatosan zajló munkálatok részeként a gyorsforgalmi út első szakaszát, a Tiszakürt és Kondoros közötti 61 kilométeres részt 2019-ben adták át, majd 2020-ban elkészült a Kondoros és Békéscsaba közötti szakasz, az új Tisza-hidat is magába foglaló Lakitelek és Tiszakürt közötti részt pedig 2021 decemberében adták át a forgalomnak. Eddig 89 kilométer készült el Békéscsabáig a mintegy 125 kilométeres gyorsforgalmi útból - mondta az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamionnal kacsázott a pályán

Kamionnal kacsázott a pályán

Őrizetbe vették és bíróság elé állították a rendőrök azt az ittas román sofőrt, aki a pohártartóban egy bontott doboz sörrel utazott.

Zsaru-vélemény: Még Szoboszlai Dominik is…

Zsaru-vélemény: Még Szoboszlai Dominik is…

Néhány éve történt, hogy a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Hajmáskér közelében, a 8-as főúton lefüleltek egy motorost, aki a megengedett 110 helyett 259 kilométeres sebességgel száguldott.

Elindult a motoros szezon!

Elindult a motoros szezon!

Figyeljünk egymásra!

Nőnap Csongrád-Csanád vármegyében

Nőnap Csongrád-Csanád vármegyében

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rendőrei a közelgő nőnap alkalmából virággal köszöntötték a szabályosan közlekedő járművezető hölgyeket.

Fókuszban a biztonsági öv használata - Roadpol Seatbelt ellenőrzés

Fókuszban a biztonsági öv használata - Roadpol Seatbelt ellenőrzés

A rendőrök egy héten keresztül ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök használatát Magyarország közútjain március 10. és 16. között.

Bódultan se!

Bódultan se!

Magyarországon nemcsak az ittas, hanem a bódult vezetéssel kapcsolatban is zéró tolerancia van érvényben.

Szemtanúk és a járművezető jelentkezését várjuk

Szemtanúk és a járművezető jelentkezését várjuk

A személygépkocsi vezetője egy gyalogost ütött el Tatabányán, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A vezetés tényleg időpazarlás?

A vezetés tényleg időpazarlás?

Szakmai napon értékelték az elmúlt esztendőt az iskolarendőrök a rendőrség Teve utcai központjában.

A holttér veszélyeiről

A holttér veszélyeiről

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Csoport vezetője a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársainak tartott prevenciós előadást.

A visszafordíthatatlan út

A visszafordíthatatlan út

Huszonnégy óra telt el. Huszonnégy hosszú óra, mióta utoljára éreztem a szél simogatását az arcomon, a motor dübörgését a lábam alatt. Az emlékek most is élénken pörögnek, mintha még mindig ott lennék.

http://ujhazak.com