Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma

Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma pénteken - tájékoztatta a Budapest Airport (BA) az MTI-t.A magyar főváros légikikötőjének forgalma a tavalyi, szintén rekord 14,9 milliós utasszámot már november végére elérte, a 2019-es bővülés ismét az európai átlag feletti. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér sikerét a BA  Budapest nemzetközi turisztikai vonzerejének, az útvonalhálózat dinamikus bővítésének, valamint az új légitársaságok megjelenésének tulajdonítja.

    
A közlemény ismerteti: 2019-ben 16 százalékkal bővült az elérhető városok száma, vagyis már közel kétszáz féle útvonal közül választhatnak az utasok. Csak az idén 33 új járat indult el - új városok és a már meglévők felé egyaránt - és már 2020-ra is 16 további járatot jelentettek be a Budapest Airport légitársasági partnerei.
    

Jelentősen nőtt a hosszú távú járatok száma is, amelyeken 2019-ben mintegy egymillió ülőhelyet lehetett igénybe venni,  közvetlen járatokkal érhető már el például Peking, Chicago, Doha, Dubaj, New York, Philadelphia, Sanghaj, Szöul, Toronto. A közeljövőben további kínai desztinációk -  Csengtu, Csungking és Sanya - is csatlakoznak az új járatok sorába.
    

A Budapest Airport 2019-ben jelentős infrastrukturális és technikai fejlesztéseket valósított meg, ezek 2020-ban  folytatódnak annak érdekében, hogy az egyre növekvő utasforgalmat a lehető legmagasabb szinten tudja kiszolgálni a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - írják a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

http://ujhazak.com