Augusztus 28-án startol a MÁV-Start utószezoni menetrendje

Augusztus 28-án startol a MÁV utószezoni menetrendje, amely szeptember 24-ig biztosítja a sűrűbb közlekedést, átszállás nélküli eljutást több országrészből - közölte a MÁV-Start kedden az MTI-vel.A közlemény szerint Budapestről a Balaton déli partjára továbbra is óránként, felváltva indulnak a Balaton és Tópart InterCity-k, ezen felül kétóránként továbbra is közlekednek a Déli->Parti InterRégiók - valamennyi járat korszerű, FLIRT motorvonat - a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
    

Tavalyhoz hasonlóan péntek és szombat éjjel az utószezonban is közlekednek a Bagolyvonatok a dél-balatoni vonalon. A Balaton északi partján a Kék Hullám Expressz a főszezonban már megszokott menetrend szerint, gyorsvonati kocsikkal közlekedik a Déli pályaudvar és Tapolca között. Továbbá a Déli pályaudvar és Balatonfüred között az utószezonban is kétóránként indul a Vízipók InterRégió.  
    

Mindezek mellett Szombathely és Keszthely között az utószezonban is naponta jár a Lesence sebesvonat, Győr és Keszthely között pedig a Tanúhegy sebesvonat az utószezonban hétvégi napokon közlekedik. Kiemelték, hogy október végéig továbbra is megválthatók a Balaton24 és Balaton72 napijegyek. Ezek a termékek korlátlan számú utazásra érvényesek a Balaton körüli vasútvonalakon, a balatonfenyvesi kisvasút vonalain, valamint a Volánbusz egyes part menti járatain.
   

Ezen felül ősszel is megéri országbérletet vagy vármegyebérletet váltani, ugyanis a Balaton körül közlekedő valamennyi vonaton, így az InterCity, vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán is érvényesek a megfelelő helyjegy megváltásával ezek a bérletek. A 30 napon át érvényes kedvezményes országbérlet 1890 forintért, a teljesárú bérlet 18 900 forintért váltható. A vármegye- és országbérlettel rendelkezők az országbérlet.hu weboldal Balaton menüpontjából tájékozódhatnak a Balatonhoz vagy annak térségében közlekedő járatokról és a feltételekről - olvasható a MÁV-Start közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

http://ujhazak.com