Ausztráliában található a világ egyik legveszélyesebb vasútvonala

Veszélyeket rejtenek ezek a vasútvonalak.Hegyek és völgyek között zakatol a vonat, ám nem minden veszély nélkül, ahogy azt az alábbi nyolc vasútvonal is bizonyítja.

 

Túl közel a sziklákhoz: Cairns és Kuranda Queensland városait köti össze a 34 kilométer hosszú ausztrál útvonal, amit 1882 és 1891 között építettek, ma pedig az UNESCO Világörökségi lista része, mert a Barron Gorge Nemzeti Park sűrű esőerdőin vezet át.

 

A pálya veszélyességét az adja, hogy az útvonal közel esik a sziklák széléhez, az utasok pedig az arcukon érezhetik a vízesés permetét. A vonat 15 alagúton, 93 éles sarkon és 40 hídon robog át.

 

Keskeny vasúti pálya a Sziklás-hegységben: Georgetown és Silver Plume szomszédos városait köti össze a Sziklás-hegységben keskeny vasúti pálya, amit 1877-ben építettek azzal a céllal, hogy megkönnyítsék az ezüstbányákhoz való hozzáférést.

 

A vonalat 1939-ben megszüntették, de 1984-ban újra megnyitották a turisták előtt.

A vasútvonal 7,2 kilométer hosszan vezet át a hegyeken, ahol 1884-ben építették fel a Clear Creek Völgy hídját és a Devil’s Gate High hidat.

 

Vonat 3000 méteres magasságban: Chama, Új-Mexikó és Antonito, Colorado városát köti össze a keskeny nyomtávú, 103 kilométer hosszan futó vasútvonal, ami eléri a tengerszint feletti 3000 méteres magasságot.

 

Ha az utasok kinéznek a vonatablakon, akkor megpillanthatják a meseszép Sziklás-hegység vidékét. Az adrenalin akkor öntheti el igazán az emberek, amikor a sziklák szélén, kanyargós útvonalon és alagutakon robog át a szerelvény.

 

Vonattal a hegy tetejére: A csak 263 méter hosszú vasútvonal Lynton városát köti össze Lynmouth-szal úgy, hogy 58 fokos szögben halad felfelé a hegy tetejére. A két kocsiból álló szerelvény csak 40-40 főt képes egyszerre szállítani.

 

Felhők felett, de nem repülővel: Salta és La Puna városok között közlekedik a „Felhővonat”, aminek eredeti neve Tren a las Nuebes, amit azért kapott, mert az ablakon kitekintve felhőket láthatnak az utasok a vonat alatt.

 

Az 1948-ban átadott, 217 kilométeres, útvonalat 27 évbe telt megtervezni és felépíteni. A vasúti pályán közlekedő vonat áthalad 29 hídon, 21 alagúton, 13 viadukton és néhány szerpentinen, de akad olyan szakasz, akol 187 méterről 4 200 méterre emelkedik a szerelvény. A világ egyik legszebb és legveszélyesebb vasúti útvonalán 16 órán keresztül tart a felhők közé vezető utazás.

 

Szinte függőlegesen közlekedő vonat: A világ egyik legveszélyesebb vasúti pályája a 14 kilométer hosszú Sibambe vasútvonal, ami a kis falu, Alausiban található. Az útvonal meredek sziklák között vezet át, ráadásul 500 métert ereszkedik. A szinte függőlegesen közlekedő vonat a megfelelő kapcsoló berendezéseknek és tervezésnek köszönheti, hogy egyáltalán közlekedhet.

 

Óceán és szél teszi veszélyessé a vasútvonalat: A népszerű zarándokhely, az 1914-ben megnyílt, Chennai Rameswaram vasútvonalhoz tartozik a 2,3 kilométer hosszú szakasz. A 145 betonoszlopból álló, felnyitható híd azt a célt szolgálja, hogy a hajók és a kompok nyugodtan közlekedhessenek.

 

A vasúti pályát gyakran elárasztja az óceán, az erős szél pedig még jobban nehezíti a közlekedést, ráadásul veszélyezteti a híd szerkezetét és a vonatokat, amelyek csak 4/s sebességgel közlekedhetnek a pályán a szél erőssége miatt.

 

Meredek lejtők, függő sziklák, sebes folyók: 26 hónapon keresztül építették az Alaszka és a kanadai Klondike közötti vasútvonalat, ami 1900-ban fejeződött be, és az aranybányászat legfőbb útvonalaként szolgált.

 

Amikor 1982-ben csődöt mondott a bányászat, akkor az utat is lezárták, majd néhány évvel később átépítették, hogy azt igénybe vehessék a turisták. A vonat ma már Skagway-ből indul, ahol megtekinthető egy vasúti múzeum. A szerelvény 67 kilométert tesz meg, hogy elérjen Carcross célállomásra. Az útvonal meredek lejtőkön, függő sziklákon, sebes folyókon és nyugodt tavakon vezet át.

 

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com