Az aktív Magyarországért felelős államtitkárság is csatlakozott a Bringás reggelihez

A Magyar Kerékpárosklub Bringás reggeli akciójához csatlakozva saját standdal várta a kerékpározókat kedd reggel a Battyhány térnél, a Bem rakparton a Miniszterelnökség.A minden tavasszal és ősszel megtartott Bringás reggeli akcióban hosszú évek óta részt vesz a kormányzat is, a Miniszterelnökség munkatársai kora reggeltől várták a kerékpárral munkába igyekvőket többek között kakaós csigával és gyümölcslével - mondta el az MTI-nek a helyszínen a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.
    

Révész Máriusz emlékeztetett: a motorizáltabb országok már az 1970-es években azzal szembesültek, hogy nem tudták addig tágítani az utcákat, hogy elférjenek az autók. Dániában, Hollandiában ekkor elkezdődött egy gondolkodási forradalom, és arra kezdték ösztönözni az embereket, hogy kevesebbet közlekedjenek autóval, ehelyett többet gyalogoljanak, kerékpározzanak, mert ez mindenkinek jobb: a város levegőjének, az emberek egészségi állapotának és a közlekedésnek is, hiszen kevesebb a dugó - közölte.
    

Elmondása szerint ezen a téren Magyarország még nem érte be Hollandiát, de abban konszenzus mutatkozik hazánkban is, hogy a kerékpáros közlekedés részarányát növelni kell. Az a kérdés, hogy miként tudjuk megszólítani az embereket, és az egyik ilyen kezdeményezés a Bringás reggeli, amikor országszerte nagyon sok vállalat, minisztérium, civil szervezet összefog és reggelivel várja a kerékpárral közlekedőket - számolt be.
    

Tapasztalatai szerint a kezdeményezést szeretik a kerékpárosok, ezeken a napokon többen ülnek biciklire. Aki pedig egyszer megtapasztalja, hogy mennyivel kellemesebb kerékpárral munkába menni, mint autóval araszolni a dugóban, máskor is szívesebben ül biciklire - emelte ki. A Miniszterelnökség standján népszerűsítették a Bringázz a munkába programot is, egy olyan kerékpáros applikációt, amellyel pontokat lehet gyűjteni, ezekkel pedig ajándéktárgyakat nyerni. "Idén új applikáció készült, ezért bízom benne, hogy még többen csatlakoznak a kezdeményezéshez" - jegyezte meg.
    

Révész Máriusz elmondta, kedd reggel Kőbányáról érkezett a Bem rakpartra, 10,1 kilométert megtéve kerékpárral, de a mai programjai során további mintegy 30 kilométert tervez még megtenni biciklivel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, miközben Reggio Calabria és Pescara légikikötőjében korlátozásokat vezettek be további négy másik repülőtérrel együtt.

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

http://ujhazak.com