Az aratás miatt fokozott figyelmet kér a járművezetőktől az agrárgazdasági kamara

Zajlik az aratás országszerte, több mezőgazdasági munkagép és vontató közlekedik az utakon, ezért fokozott figyelmet és türelmet kér a járművezetőktől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).A NAK az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, az alacsony sebességgel haladó mezőgazdasági gépek, lassú járművek mögött jellemzően feltorlódik a forgalom. Arra kérik az autósokat, hogy tanúsítsanak fokozott türelmet a kombájnokkal, traktorokkal, szállítójárművekkel szemben.
    

Azt kérik továbbá, hogy a nagyméretű mezőgazdasági gépeket a járművezetők fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közelítsék meg, felkészülve az esetleges irányváltoztatásra, és csak akkor kezdjenek előzésbe, ha a manőver biztonságos befejezéséhez szükséges útszakasz jól belátható. E járművek előzése, a mellettük való elhaladás jóval veszélyesebb, nagyobb odafigyelést igényel még jó látási körülmények között is - figyelmeztettek. Hozzátették, hogy a mezőgazdasági járművek előzésekor - amelyet azok vezetői félrehúzódással is segítenek - nagyobb oldaltávolságot célszerű tartani.
    

Mezőgazdasági járművel minden olyan útszakaszon lehet közlekedni, ahol azt KRESZ-tábla nem tiltja. Azonban nem hajthat lassú jármű gyorsforgalmi és emelt sebességű útszakaszon. A mezőgazdasági munkákra használt lassú járművek maximum óránkénti 25 kilométeres, míg a mezőgazdasági vontatók legfeljebb 40 kilométeres sebességgel közlekedhetnek - ismertették.     
   

Fontosnak nevezték, hogy e járműveken mindig működjön az összes jelzőfény, azokat sárvédő vagy felhajtott ütközésvédő ne takarja. A kombájnok esetében pedig szükséges az úgynevezett vágóasztal leszerelése - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com