Az Astorián is megújultak az utastájékoztató táblák

Az Astorián és Rákoskeresztúr városközpontban is korszerűbbre cserélték az utastájékoztató táblák elemeit - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.Közleményükben emlékeztettek, a társaság az ügyfelek igénye alapján ütemezetten, az összes forgalmasabb közlekedési csomópontban és végállomáson könnyebbé teszi a tájékozódást. Így például a járatszámok és a célirányokat mutató táblák is megjelennek a felújított felületeken, ami abban segíti a közlekedőket, hogy távolról is láthassák, milyen járatok érhetők el az adott megállóból.
    

A BKK egyedi azonosító kódokkal segíti, hogy az utasok könnyebben megtalálják a számukra megfelelő járatokat azokon a végállomásokon, ahol több vonalra is fel lehet szállni. A jól látható, betűk és/vagy számok kombinációját tartalmazó kódok (például A2, C5, vagy 1, 2, 3) megjelennek a megállóhelyi oszlopon és a BKK webes felületein elérhető térképeken is - írták.
    

Hozzátették, ez a megoldás akkor is hasznos, ha egy forgalmi változás miatt egy-egy buszjárat másik megállóhelyről indul. Ilyenkor az új kódok alapján könnyebben lehet azonosítani, hogy a terelt útvonalon közlekedő buszra melyik végállomási megállóban lehet felszállni. A kommüniké szerint az elmúlt évben az Örs vezér terén, a Bosnyák téren, Kőbánya alsó vasútállomásnál, a Batthyány téren, a Boráros téren, a Göncz Árpád városközpontban, a Széll Kálmán téren, a Határ úton, a Hűvösvölgyben, az Újbuda-központnál, a Keleti Pályaudvarnál, a Puskás Ferenc Stadion és a Hősök tere környékén található állomások utastájékoztatási rendszere újult meg.
    

A BKK már idén is több végállomást bevont a projektbe. A társaság a Blaha Lujza téren, a Savoya Park környékén és a Móricz Zsigmond körtéren, Gazdagréten, a Mexikói úton és Budatétény környékén modernizálta az utastájékoztatást szolgáló felületeket - idézték fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com