Az illegális gyorsulási versenyek megakadályozásáért tartottak ellenőrzést a rendőrök

Az illegális gyorsulási versenyek megakadályozása, valamint az ittas sofőrök kiszűrése érdekében tartottak ellenőrzést a Budapesti Rendőr-főkapitányság - békásmegyeri, újpesti, angyalföldi és rákospalotai - rendőrei a III. és a XIII.

kerületben - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
Az akció során az egyenruhások 799 járművet ellenőriztek, a sofőröknél alkoholszondát is alkalmaztak; hat járművezetővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki ittas járművezetés miatt, egyet pedig ittas járművezetés bűncselekmény gyanúja miatt elő is állítottak. Egy férfit azért állítottak elő a rendőrök, mert eltiltás ideje alatt vezetett, további négy sofőrrel szemben pedig szabálysértési eljárást kezdeményeztek, mert engedély nélkül vezettek.

    
A közlemény szerint az éjszakai ellenőrzésben részt vevő rendőrök három kocsi forgalmi engedélyét a helyszínen elvették, mert az autókat szabálytalanul átalakították, egy autós pedig helyszíni bírságot kapott emiatt. Több sofőrt azért büntettek meg, mert lejárt az autójuk műszaki engedélye, a kötelező gépjármű-felelősség biztosításuk vagy az orvosi alkalmassági vizsgálatuk.
    

A III. kerületben a rendőrök zajszintmérést is végeztek az autókon. Az ellenőrzések során egyik kerületben sem merült fel információ arra vonatkozóan, hogy illegális gyorsulási versenyt szerveznek. A BRFK a jövőben is folytatni fogja a komplex közlekedésrendészeti ellenőrzéseket - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

http://ujhazak.com