Az MSZP szerint átfogóan lehetne fejleszteni a vasutat a reptérvásárlás helyett

Átfogóan lehetne fejleszteni a magyar vasutat abból az összegből, amelyet a kormány a reptér megvásárlására költene - jelentette ki az MSZP elnökhelyettese szerdán.Varga László az ellenzéki párt Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón elmondta, sajtóhírek szerint a kormány 1536 milliárd forintért szeretné megvásárolni a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető Budapest Airportot. Hozzátette: az állami költségvetéssel, illetve a légi közlekedéssel foglalkozó szakértők sem tartják indokoltnak a vásárlást.
    

Nemrégiben 700 milliárd forintért telefonszolgáltatót is vett a kormány, vagyis van pénz, csak nem az indokolt helyen költi el a kabinet - mondta. Varga László szerint a magyar vasút válságban van, forráshiányos, kevés a jármű és a személyzet. Közölte, a reptérvásárlásra szánt összegből meg lehetne valósítani a 115 villanymozdonyra kiírt közbeszerzést, ez összesen 180 milliárd forintba kerülne. Motorvonatokat is lehetne venni, meg lehetne duplázni a flottát - jegyezte meg.
    

A reptérvásárlásra szánt összeg feléből teljesen le lehetne cserélni a vonatóállományt - összegzett. Az elnökhelyettes kitért arra is, hogy az összeg másik feléből átfogó pályakarbantartást lehetne végezni és a lassújeleket, a sebességkorlátozásokat meg lehetne szüntetni, így csökkentetni lehetne a késéseket. Varga László szerint történelmi jelentésőségű fejlesztést lehetne a magyar vasúton végrehajtani abból az összegből, amelyet a kormány a szakértők álláspontja szerint "feleslegesen" szeretne elkölteni a Budapest Airportra. Az ellenzéki politikus felszólította a kormányt, hogy gondolja át elképzeléseit, és kezdjen bele a vasút átfogó fejlesztésébe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

http://ujhazak.com