Az utasok több mint fele online veszi meg a nemzetközi vonatjegyét

A nemzetközi vonatok jegyvásárlásainál egyre inkább előtérbe kerülnek az online értékesítési csatornák - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.Az utasok több mint fele online veszi meg a nemzetközi vonatjegyét a MÁV Startnál, a hagyományos pénztári vásárlások aránya enyhén csökkent, mintegy 41 százalékra. A tájékoztatás szerint az év első hét hónapjában több mint 780 ezer nemzetközi utazó vette igénybe a MÁV-Start szolgáltatásait, az utasok 59,1 százaléka választotta az online csatornákat, szemben a 2023-as 57,8 százalékkal.
    

A MÁV hangsúlyozta, a nemzetközi forgalomban továbbra is Bécs a legkedveltebb úti cél, ahol 2024 első hét hónapjában több mint 220 ezer utas fordult meg vonattal. Ezt követi Pozsony és München, amelyek szintén népszerűek a Magyarországról indulók körében. Bécsbe óránként, Pozsonyba és Münchenbe pedig kétóránként közlekednek közvetlen járatok Budapestről. Bécsbe tavaly 420 ezren utaztak, ebből 285 ezren már online vásárolták meg a jegyüket - emelték ki a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com