Az utolsó füstpróbát kezdik el a 4-es metró kelenföldi állomásánál

Az utolsó füstpróbát tartják keddtől az M4-es metró Kelenföld vasútállomás megállójában.

KELENFOLD_CAM_VEG1


A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatósága kedden közölte, az M4-es metró belső beépítési munkáinak előrehaladása a Kelenföld vasútállomás megállóban is lehetővé tette, hogy keddtől kezdődően megtartsák a szakhatóság által előírt, utolsó füstpróbát.

Ez nagy mennyiségű, körülbelül 20 ezer köbméter fehér színű, az egészségre ártalmatlan füst kibocsátásával jár a peronszintről indulva, többször elérve a felszínt is - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A füstpróbát keddtől csütörtökig a tűzoltóság bevonásával a belső beépítő Swietelsky Magyarország Kft. végzi majd el.

A füstpróba, amely egy valós tűzeset szimulálása, az állomás majdani átadására való felkészülés része, annak egyik feltétele, célja az állomás hő- és füstelvezető rendszerének, valamint főszellőző rendszerének tesztelése - írták a közleményben.

A műfüst a három nap alatt több alkalommal el fogja érni a felszínt, ezért a Kelenföld vasútállomás környezetében a vállalkozó által kihelyezett felhívásokon túl, a közleményben is felhívták az ott élők, illetve az arra közlekedők figyelmét: a tapasztalt füst miatt aggodalomra nincs ok, illetve nem szükséges azt külön jelezni a tűzoltóság felé.

MTI

Hozzászólások

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

A megható történetről a közösségi oldalon számolt be egy budapesti hölgy.

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

A busz sofőr közölte vele, hogy nem szállhat fel és inkább kérjen magának egy speciális buszt a BKK-tól.

13 trendi közlekedési eszköz

13 trendi közlekedési eszköz

Te melyiket próbálnád ki?

A világ legizgalmasabb útjai

A világ legizgalmasabb útjai

Szárazföldi, vasúti és légi útvonalak azoknak, akik szeretik a kalandokat.

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Nem a kedden Ceglédbercelnél ütköző kisbusz sofőrje volt az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy vezetés közben indít élő adást a Facebook oldalán.

A világ 12 legveszélyesebb útja

A világ 12 legveszélyesebb útja

Igazi kihívás végigautózni ezeken az utakon.

A világ legveszélyesebb vasútvonalai

A világ legveszélyesebb vasútvonalai

Az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód is tartogat veszélyes útszakaszokat.

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát, több vonalon is jelentősen lerövidítve az utazás idejét

Édesanyjával utazó értelmi fogyatékos gyereket szállíttatott le a szegedi villamosvezető

Édesanyjával utazó értelmi fogyatékos gyereket szállíttatott le a szegedi villamosvezető

A villamosvezető szerint a gyerek túl hangos volt és nem lehetett lecsendesíteni.

Nem ismerte a KRESZT, 60 ezerre büntették! – VÉDA

Nem ismerte a KRESZT, 60 ezerre büntették! – VÉDA

Autópályán közlekedett utánfutóval az idős úr, úgy gondolta szabályosan, mégis 60 ezres büntetést kapott.

http://ujhazak.com