BFK: szebb, jobb, gyorsabb lesz az új HÉV

Szebbek, jobbak, gyorsabbak lesznek az új budapesti HÉV-ek: a csepeli, a ráckevei és a szentendrei vonal fejlesztése Budapesten ma a legnagyobb közlekedési adósság és egyúttal a legfontosabb közlekedési beruházás, amelynek jelenleg az első, tervezési szakasza indult el - tájékoztatta a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. (BFK) kedden az MTI-t.A központ közleményében hangsúlyozta, a fejlesztésnek köszönhetően gyorsabban közlekedhetnek majd a HÉV-ek a három érintett vonalon, így a sebességük egyes elővárosi szakaszokon akár az óránkénti 100 kilométert is elérheti majd. Megújul a pálya és az állomások, valamint új, akadálymentes, klimatizált kocsik is érkeznek majd.

    
A gyorsabb és kényelmesebb szolgáltatásnak és a déli HÉV-vonalak Kálvin térig történő meghosszabbításának köszönhetően a ráckevei vonal utasforgalma több mint kétszeresére nőhet, ugyanakkor az utasok száma jelentősen növekedhet a másik két vonalon is - fejtette ki a BFK. Hangsúlyozták, a tervezés során folyamatosan egyeztetnek az érintett kerületek és települések önkormányzataival.
    

A BFK célja, hogy mindenki gyorsabban és kényelmesebben célba érjen, kevesebb legyen a dugó és tisztább legyen levegő, klímabarátabb a város - olvasható a közleményben.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Budapest közlekedésének legnagyobb kihívása, hogy az elővárosokból és a külső kerületekből naponta egymillióan jönnek autóval Budapest belső részeibe, amire a versenyképes közösségi közlekedés, sok P+R parkoló és a hiányzó peremhidak, körúti elemek megépítése a megoldás - írták.
   

A most induló HÉV-fejlesztéssel a kormány újabb jelentős lépést tesz Budapest közösségi közlekedésének fejlesztése érdekében - idézi a BFK Fürjes Balázst, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárt. Közölték, a fejlesztés első ütemében a HÉV-ek a Közvágóhídnál a föld alá süllyednek, és egy Boráros téri megállóval érik majd el a Kálvin téri állomást. Ezáltal a Duna-parti sávról eltűnhet a HÉV-vágány és egy összefüggő, új zöld sétány jöhet létre - tették hozzá.
    

A szentendrei (H5-ös) vonalon modern, akadálymentesített megállókat, Békásmegyertől Szentendréig teljesen felújított vasúti pályát terveznek, aminek köszönhetően lehetőség nyílik a sebességkorlátozások megszüntetésére és a szerelvények sebességének növelésére is. A HÉV menetideje Szentendre és a Batthyány tér között akár 6 perccel is csökken majd, a járatok 4-5 percenként követhetik egymást, és vonalon gyorsított járatok is közlekedhetnek majd - fűzték hozzá.
    

A ráckevei (H6-os ) és a csepeli (H7-es) HÉV vonalán ugyancsak teljes felújítás várható, akadálymentesítik a megállókat, megújítják az utastájékoztatást, rendezik az állomások környezetét és megszüntetik a sebességkorlátozásokat. A fejlesztések eredményeképp mind a Dél-Pesten, mind a Csepel-szigeti és dél-pesti agglomerációs településeken élők számára jelentősen javul a települések közötti közlekedés, a főváros belső kerületeinek elérése, és a közösségi közlekedés versenyképes alternatívát kínál majd az egyéni közlekedéssel szemben. A menetidő a ráckevei és a csepeli vonalon csökken majd: Ráckevéről 30 perccel, Csepelről 7 perccel rövidebb idő alatt lehet majd a Kálvin térre jutni - írták.
    

A BFK kitért arra is, hogy a fejlesztés keretében lecserélik a 44 éves átlagéletkorú, mára már teljesen elöregedett HÉV-kocsikat is. Az újak akár 100 kilométer/órás sebességgel is közlekedhetnek majd, 700 utast szállíthatnak, lesz bennük legalább 4 kerekesszékes ülőhely, és alkalmasak lesznek kerékpárszállításra is. Az új járműveknek egyterű, teljes hosszában átjárható, tágas belső terük lesz. A MÁV-HÉV Zrt. lebonyolításában zajló - 42, opcionálisan pedig további 12 jármű - beszerzési tenderre két vezető nemzetközi járműgyártó jelentkezett, a francia Alstom és a svájci Stadler - közölték.
    

A központ emlékeztetett, a projekt műszaki tartalmát a fővárosi önkormányzat bevonásával alakították ki a 2018-as kormánydöntés időszakában, és a beruházást támogatásáról biztosította a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa idén februárban. A projekthez nyújtott összes vissza nem térítendő támogatás 13,7 milliárd forint, a beruházás a BFK és a MÁV-HÉV Zrt. konzorciuma által, az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alapok és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
    

A ráckevei HÉV külső szakaszán a kiviteli tervek 2022 második felére lesznek készen, a Kálvin térig tartó alagúti szakasz tervezése pedig 2023 első félévében zárul. Az 5-ös metró megvalósíthatósági tanulmánya és az ehhez kapcsolódó költség-haszon-elemzés 2022 végére áll majd rendelkezésre, a szentendrei HÉV-vonal tervei pedig 2022 végére készülnek el - közölték.
    

A kivitelezés a 2021 és 2027 közötti európai uniós források rendelkezésre állásának függvényében indulhat el. A kormány döntött arról, hogy ha elégséges uniós forrás áll rendelkezésre, a projektet az előttünk álló uniós fejlesztési időszakban meg kívánja valósítani - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, miközben Reggio Calabria és Pescara légikikötőjében korlátozásokat vezettek be további négy másik repülőtérrel együtt.

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

http://ujhazak.com