Biztonságosabb évet zárhat a légiközlekedés

Körtvélyes Tivadar, az MTI különtudósítója jelenti: A tavalyinál biztonságosabb évet zárhat a légiközlekedés, a balesetek és az áldozatok száma is jelentős csökkenést mutat - közölte Gilberto Lopez Meyer, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) alelnöke a szervezet Genfben tartott konferenciáján.December 15-ig az előzetes adatok szerint 23 baleset történt, ebből hat volt halálos, ezekben 226 ember vesztette életét. Ezzel szemben tavaly a teljes évben 11 halálos balesetben 523-an haltak meg. Az alelnök szerint, ha az adatok nem romlanak tovább, akkor 2019 a 2017-es rekord évnél is biztonságosabbnak bizonyulhat.     


Akkor az egymillió járatra vetített esetszám 1,06 volt, december 15-ig 0,91 baleset jutott ezer járatra. A világ régiói közül az Egyesült Államokban (1,1) és Afrikában (4,4) növekedett a balesetek száma. Nick Careen, a IATA biztonságért felelős vezetője azt emelte ki, hogy egyre nagyobb kockázatot jelentenek a lítiumos akkumulátorok a légiközlekedésre, mert sok gyártó és szállító nem veszi figyelembe a szállításra vonatkozó szabályokat.


Ezek kimondják, hogy akkumulátort személyszállító gépen, a rakodótérben tilos szállítani, mert ezek az eszközök tűzveszélyesek. Hangsúlyozta, hogy a IATA új jelzőrendszert vezetett be, amelyen keresztül jelenteni lehet a szabályszegést, de a kormányoknak is lépniük kell, fel kell hívniuk a figyelmet a szabályok betartására, a hatóságoknak pedig minden esetben eljárást kell indítaniuk a szabályszegők ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com