BKK: 2022-ig új kerékpáros útvonalak jönnek létre Kőbányán

Elkészültek a Kőbányán tervezett kerékpáros fejlesztések műszaki tervei: a 2022 közepéig megvalósuló egymilliárd forint értékű beruházás elsődleges célja, hogy a hálózat hiányos szakaszainak megteremtésével biztonságos és gyors kerékpáros kapcsolatok jöjjenek létre a kerületen belül és más városrészekkel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.Az új hálózatnak köszönhetően 10-15 perc alatt elérhetők lesznek a Kőbánya központjában található köz- és oktatási intézmények, üzletek, a közösségi közlekedés megállói, észak-déli irányban pedig könnyebb lesz a kerület átjárhatósága. Ezen túlmenően a kerület zöldövezetei - Óhegy park, Rákos-patak - is elérhetők lesznek kerékpárral - olvasható a közleményben.

    
A tervekben szereplő szakaszok összekötik a X. kerületet a szomszédos városrészek kerékpáros-hálózatával is. Így az Örs vezér téri, a Határ úti vagy a Kőbánya-Kispesti főbb közösségi közlekedési csomópontokba negyedórán belül, míg a Kálvin térre a Kőbányai út mentén 25 perc alatt el lehet majd jutni kerékpárral.
    

Fontos szempont a beruházás tervezésében, hogy a mindennapi ügyintézés, munkába, óvodába, iskolába járás biciklivel is minden korosztály számára elérhető legyen, illetve az új fejlesztéseknek köszönhetően egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett. A tervekben ezért övezeti sebességcsillapítások, gyalog- és kerékpárút kialakítása, kerékpáros átvezetések biztonságos kialakítása, útburkolati jelek felfestése, járdaépítés, egyirányúsítások, kerékpársávok kialakítása szerepel - írta a BKV.
   

Közölték: az egymilliárd forint értékű beruházás várhatóan 2021 végén kezdődik és 2022 közepén fejeződik be. A közlemény szerint a kőbányai beruházás egy nagyobb kerékpáros fejlesztési program része. Az Európai Unió támogatásával 2023 nyaráig 8,39 milliárd forint forrás jut a főváros biciklis infrastruktúrájának fejlesztésére.
    

A BKK közölte azt is, hogy a Magyar Kerékpárosklub legfrissebb mérései azt mutatják, hogy 2020-ban 57 százalékra nőtt azon budapestiek aránya, akik különféle rendszerességgel kerékpárt használnak. A fővárosban működő számlálók 2020-ban 15 százalékkal nagyobb biciklis forgalmat mértek, mint 2019-ben - ismertették.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com