BKK: a hétvégén az Andrássy utat is használhatják a gyalogosok és a kerékpárosok

Szombaton és vasárnap a pesti rakpart mellett a Kós Károly sétány-Andrássy út-József Attila utca szakaszt is megnyitják a kerékpárral vagy rollerrel közlekedők és a gyalogosok előtt.A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az útszakasz szombat reggel 5 óra és vasárnap este 22 óra között áll nyitva a mozogni vágyók előtt. Emlékeztettek arra, hogy csütörtökön, a Föld napja alkalmából, ingyen utazhatnak az autóval közlekedők Budapesten a BKK járatain, beleértve a HÉV-járatok budapesti szakaszain is. A lehetőséget azok a gépjármű-tulajdonosok vehetik igénybe, akik a jegyellenőrzés során Magyarországon kiállított érvényes forgalmi engedélyt mutatnak fel az ellenőrzési pontokon vagy a járműveken - tették hozzá.

    
Mint írták, a Föld napja alkalmából a BKK-járatok kijelzőin, "Föld napja. Óvjuk jobban!" felirat olvasható, és a járműveken hangbemondás arra is felhívja a figyelmet, hogy a Földet és az emberiséget fenyegető klímaváltozást a levegőbe kerülő szén-dioxid, valamint egyéb gázok okozzák. Budapesten a káros kibocsátások negyedéért az autóforgalom tehető felelőssé, ezért a BKK a környezet védelmére és saját egészségük megóvására buzdítja a rendszeresen autóval közlekedőket - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

http://ujhazak.com