BKK: a válaszadók 78 százaléka egyetért a kölcsönös bérletelfogadás bevezetésével

A fővárosban közlekedők nagy többsége, 78 százaléka egyetért a kölcsönös bérletelfogadás bevezetésével - derült ki egy friss felmérésből, amelynek részleteit hétfőn közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.Az ezer ember megkérdezésével végzett online, reprezentatív kutatás alapján tízből hét budapesti egyetért a Budapest-bérlet árának csökkenésével, és a válaszadók fele szerint az intézkedés hatására többen fogják választani a jövőben a közösségi közlekedést.
    

A Fővárosi Önkormányzat megbízásából készített felmérés szerint leginkább a 30 év alattiak (85 százalék) és a 65 év felettiek (84 százalék) támogatják az új rendszert, de minden, a felmérésben részt vevő korosztályban legalább 72 százalékos az elégedettség. Hozzátették: a budapestiek 84 százaléka úgy gondolja, hogy jelentős előrelépés az, hogy egy bérlettel lehet a fővároson belül és az agglomerációban utazni, 73 százalékuk véli úgy továbbá, a Budapest-bérlet árának csökkenése a fővárosiak érdekét szolgálja.
    

A kutatás arra is rávilágított, hogy a válaszadók közel fele (49 százalék) szerint az intézkedés hatására a jövőben többen választják majd a tömegközlekedést.  Emlékeztettek, hogy a Budapest-bérlet érvényes a főváros egész területén a BKK járatai mellett a Volánbusz környéki (kék) és regionális (sárga) autóbuszain, a MÁV-HÉV járatain, valamint minden MÁV-START-vasútjáraton Budapesten belüli utazás esetén a 2. kocsiosztályon. A BKK-járatokon érvényes a Pest megyére váltott havi vármegyebérlet, valamint a havi országbérlet is - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

http://ujhazak.com