BKK: első ajtós felszállást vezetnek be hétvégente a 8E busz budai szakaszán

Csak az első ajtón lehet felszállni hétvégente a 8Ejelzésű  autóbuszok budai, Döbrentei tér és Kelenföld vasútállomás közötti szakaszán szombattól - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.A vállalat azt írta, hogy a Nyírpalota út és a Kelenföld vasútállomás között közlekedő 8E jelzésű buszok esetében a Döbrentei tér az első megálló, ahol a járművezetőnek fel kell mutatni a jegyeket, bérleteket.
    

Újpalota felé Kelenföld vasútállomástól a Döbrentei térig csak az első, onnantól - a Március 15. tér és az újpalotai végállomás között - az összes ajtón fel lehet szállni - tették hozzá. Jelezték, hogy az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is, hiszen a járművezetők már az utazás megkezdése előtt ellenőrizni tudják a jegyeket és a bérleteket, illetve jelentősen javulhat az ügyfelek biztonságérzete is. Akinek szüksége van rá, a járművön is meg tudja vásárolni a jegyét - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com