BKK: hétfőn kezdődik a Blaha Lujza tér felújításának újabb üteme

Új forgalmi rend lép életbe hétfőn a Blaha Lujza térnél: a belső és a külső sáv helyett irányonként a belsőket használhatják az autóval közlekedők, mert elkezdődik a tér felújításának hatodik üteme - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint a hatodik ütem kezdetével ugyanúgy két-két sávon haladhat a közúti forgalom, mint a felújítás ötödik ütemében, csak hétfőtől másik sávokon. A Nagykörúton továbbra is irányonként egy sáv járható - tették hozzá. A térhez csatlakozó Márkus Emília utca és Somogyi Béla utca lezárása változatlan, a Stáhly utcában, valamint a Kőfaragó utcában is megfordított forgalmi rend szerint haladhatnak az autóval közlekedők.
    

A Somogyi Béla utca Stáhly utca és Kőfaragó utca közötti szakaszán - a Nagykörút felőli oldalon - a felújítás miatt a negyvenöt fokos parkolás helyett párhuzamos parkolás van érvényben. A tér belső, legnagyobb része továbbra is lezárva marad, tehát sem a gépjárművek, sem a gyalogosok nem használhatják, illetve a gyalogosforgalom által használt legtöbb járdafelületen, valamint a szökőkutak környékén is folytatják a felújítási munkákat - írták.
    

A Keleti pályaudvar felé közlekedő 7-es autóbuszcsalád megállóját gyalogosan az aluljáró felől, illetve a Népszínház utca és az Astoria irányából egy mobilkerítések által leválasztott gyalogos folyosón keresztül lehet megközelíteni. A 4-es és a 6-os villamos megállója, valamint a 7-es autóbuszcsalád Keleti pályaudvar felé közlekedő megállói közötti, a Rákóczi úthoz közelebbi gyalogátkelő továbbra is zárva van, csak a Népszínház utca felőli felszíni gyalogátkelő használható.
    

A nagykörúti kerékpársáv ideiglenesen megszűnt a csomópontban, az irányonként fennmaradó egy forgalmi sávban közlekedve lehet átjutni kerékpárral a csomóponton. A hatodik építési ütem ideje alatt - az előző ütemekhez hasonlóan - a BKK az alternatív kerékpáros útvonalak használatát javasolja: biciklivel a Rákóczi tér felé a Wesselényi utca-Klauzál utca-Márkus Emília utca-Stáhly utca-Somogyi Béla utca útvonalat érdemes választani.
    

A 4-es és a 6-os villamos a felújítás idején végig közlekedik, a munkák nem érintik a járat Blaha Lujza téri megállóját - tették hozzá. A Blaha Lujza tér felújításával párhuzamosan a Corvin Áruház felújítása is zajlik, ezért az épület körül mobilkerítések határolják a munkaterületet - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com