BKK: járatsűrítések és rendkívüli járatok a hosszú hétvégén

Járatsűrítésekkel készül a hosszú hétvégére és rendkívüli járatokat is indít mindenszentek és halottak napja miatt a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).A BKK azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy szombattól keddig bizonyos, temetőket érintő járatok a szokásosnál sűrűbben, illetve nagyobb befogadóképességű járművekkel indulnak, emellett rendkívüli járatok is segítik a sírkertek megközelítését.
    

A BKK járatai szombaton és hétfőn a szombati, vasárnap a munkaszüneti napi, hétfőn az ünnepnapi menetrend szerint közlekednek. A 3-as metró hétfőn és kedden a hétköznap napközbeni rend szerint, egész nap Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár, a Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között pótlóbusszal lehet utazni.
    

A Keleti pályaudvar és a rákoskeresztúri Új köztemető között 28B jelzéssel rendkívüli villamosjárat közlekedik majd, az óbudai temető felé pedig 118B jelzéssel rendkívüli buszjárat indul a Szentlélek térről. A temetők megközelítésére érdemes a közösségi közlekedési járatokat választani, az utazás megtervezéséhez az ünnepi időszakban is célszerű a BudapestGO alkalmazást használni - jelezték.
    

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a temetők környékén útlezárásokra kell számítani. November 1-je, mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napja, november 2-a fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com