BKK: jönnek a testkamerák a fővárosi közösségi közlekedésben

Testkamerákat kapnak a fővárosi közösségi közlekedésben dolgozó jegyellenőrök, utaskoordinátorok, valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) biztonsági szolgálatának dolgozói - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.A közleményben azt írták: az intézkedés célja, hogy mind a közösségi közlekedést használók, mind a BKK munkatársai nagyobb biztonságban érezzék magukat. A kamerákat kezdetben elsősorban azokon a nappali és éjszakai BKK-járatokon használják majd, amelyeken a tapasztalatok szerint nagyobb valószínűséggel fordulnak elő vagyon- és személybiztonságot fenyegető események - emelték ki.

A tájékoztatás szerint a társaság több hónapnyi előkészítést követően az első időszakban ötven testkamerával látja el dolgozóit. Emlékeztettek egy múlt évben végzett reprezentatív kutatásukra, amelyben tízből négy válaszadónak nagyban növelték a biztonságérzetét a járműveken elhelyezett kamerák. Jelenleg a BKK szolgáltatási területén üzemeltetett járművek mintegy 70 százaléka rendelkezik kamerával, és minden további új beszerzésnél feltétel a kamera megléte - tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy "a területre, járatra, napszakra lebontott incidensszám alapján a járőri jelenlétet erőteljesebben koncentrálja a BKK azokra a járatokra, amelyeken nagyobb valószínűséggel fordulnak elő atrocitások, ezáltal háromszorosára nőtt az intézkedések száma".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com