BKK: már péntektől lezárások lesznek a Nemzeti Vágta miatt

Már péntektől lezárásokra kell készülni a Nemzeti Vágta miatt, amit szombaton és vasárnap tartanak a Hősök terén - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.A BKK csütörtökön azt közölte, hogy péntek 16 órától hétfő 4.30-ig lezárják az Andrássy utat a Bajza utca és Dózsa György út között, a Hősök terét, az Állatkerti körút egy szakaszát a Gundel Károly út és Hősök tere között, a Kós Károly sétányt, valamint az Olof Palme sétányt a Zichy Mihály út és a Hősök tere között.
    

Szombaton 8 és 20 óra között, valamint vasárnap 8 órától hétfő 4.30-ig lezárják a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között - tették hozzá. A forgalmi változások érintik a közösségi közlekedést is: a 105-ös és a 178-as, a 20E, 30-as, a 30A és a 230-as buszok, a 75-ös trolibusz és a 979-es, valamint a 979A éjszakai buszok terelt útvonalon járnak, ezért nem érintenek bizonyos megállókat.
    

Az 1-es metró szombaton és vasárnap - amennyiben a rendezvény látogatóinak száma indokolja - a megszokottnál sűrűbben közlekedik, azonban biztonsági intézkedésként lezárhatják a Hősök tere állomást a forgalom elől - áll a BKK közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com